Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szórakozás
padmin - 2021-06-28

A pedálos Moszkvics elektromos hajtású utóda a téli/őszi hónapokat leszámítva folyamatosan slágerterméknek számít az eMAG-nál a pandémia tavalyi kitörése óta.

Az elektromos gyerekautók közül a magyar rendőrautókra hasonlító verzió, a bébitaxik közül pedig egy lábbal hajtható Mercedes a legnépszerűbb.

Az eMAG.hu-n a pandémia kitörése után néhány héttel, tavaly ugrott meg először számottevően a gyermeknek tervezett elektromos kisautók forgalma a kijárási korlátozásokat követően. A vezethető minijárművek a jó idő beköszöntével idén is hasonlóan népszerűek a magyar vásárlók körében.

A gyerek-rendőrautó a legnépszerűbb

Az elektromos kisautók között megtalálható számos valódi márka (például Mercedes, BMW, Jeep, Volvo) hivatalosan licencelt változata. Jelenleg a legnépszerűbb elektromos kisautó az eMAG-on a 27 990 forintos Mappy Nitro Elektromos autó beépített mp3-lejátszóval és led-fényszórókkal, nyitható ajtókkal, de 200 ezer forint körül már háromszemélyes gyerekdzsipet, 350 ezer forint körüli összegért pedig X-osztályú Mercedes-Benz gyerekautó is elérhető.

Ezen kívül a magyar rendőrség és tűzoltóság szolgálati járműveinek festését viselő modellek is nagyon keresettek - ezek 50 ezer forint körüli árért érhetők el, belsejükben akár két gyermek is utazhat egyszerre. A kisautókat kizárólag felnőtt felügyelete mellett lehet használni, aki szükség esetén a csomag részét képező távirányítóval bármikor átveheti a minijármű vezetését, vagy leállíthatja azt. Egy tipikus gyermekautó 3-8 éves korig használható, nagyjából 30 kilogrammos tömegig.

Az átlag vásárló 25 ezer forintot költ elektromos kisautóra

Egy tipikus vásárló idén bruttó 25 ezer forint körüli összeget költött elektromos gyermekautóra az eMAG.hu-n, az eladott játékautók mintegy háromnegyedét közvetlenül az eMAG-tól, negyedét pedig Marketplace-es partnerkereskedőktől rendelték meg.

Az utóbbi egy év során tízezres nagyságrendben eladott gyermekautók csaknem mindegyikét házhoz szállítással kérték, ami érthető, mert a kisautókat kartondobozba csomagolva, összeszerelést igénylő formában lehet megvenni, amely nagy, így kisebb autóval nem feltétlenül lehet hazavinni.

A termékkategória további sajátossága, hogy a legtöbb játékautót Pest megye mellett Borsod-Abaúj Zemplén megyéből és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből vásárolták az utóbbi egy évben. A budapesti rendelések száma viszont jóval alacsonyabb, a főváros nem fért be az első tíz megyében. Ez érthető is, hiszen a városi környezetben, lakásban élők nehezebben tudnak otthon raktározni egy gyermekjárművet otthonukban, vidéken nyilván jóval egyszerűbb a játékautó vezetéséhez biztonságos terepet találni.

Ezek a legnépszerűbb lábbal hajtható járművek

Az eMAG-on eladott gyermekautók 97 százaléka elektromos hajtású, és csupán 3 százaléka pedálos, vagy egyéb módon lábbal hajtható. Ha viszont nem csak az autó kivitelű gyermekjárműveket vizsgáljuk, kirajzolódik, hogy továbbra is elég sokan vásárolnak olyan járművet (például bébitaxit, rollert, gokartot), amelyet a gyerekeknek saját erejükkel kell hajtaniuk: ezek részesedése csaknem 20 százalék az összes eladásból. A lábbal hajtós gyerekjárművek között a hangeffektusokra is képes rendőrmotor, illetve lábbal lökdöshető gyerek-Mercedes található a legnépszerűbb modellek között.