Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
Sulaki - 2018-11-14

A régió vezető reptéri közösségi autómegosztója, a BeeRides újabb óriási forgalmú repülőtereken, Berlinben és Frankfurtban nyitotta meg carsharing pontjait

A régió vezető reptéri közösségi autómegosztója, a BeeRides újabb óriási forgalmú repülőtereken, Berlinben és Frankfurtban nyitotta meg carsharing pontjait, 2018 végéig pedig Münchenben is elérhető lesz szolgáltatásuk. A németországi terjeszkedést a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is segíti. A hazai központú BeeRides észak- és nyugat-európai terjeszkedési céljainak elérésében kiemelt szerepet játszik, hogy közel 200 cég közül, egyedüli magyarként beválasztották őket a nemzetközi ScaleUp Hub mentorprogramba.

A BeeRides magyar fejlesztésű, egyedi autómegosztási modelljét a sikeresen működő düsseldorfi és dortmundi lokáció mellett Európa egyik legforgalmasabb repülőterén, Frankfurtban és a német fővárosban Berlinben is elérhetővé tette. A cég ezen felül nyitásra készül Münchenben is, így a három legforgalmasabb német repülőtéren jelen lesz, és a budapesti desztinációval együtt összesen 160 millió, repülővel utazó autótulajdonos vagy bérlő érheti el ezt az akár garantált havi összeget kínáló, automatizált carsharing megoldást vagy juthat az általánoshoz képest akár féláron bérelt autóhoz. Azon utasok pedig, akik az egyik BeeRides lokáción parkolnak, bármelyik másikon kedvezményesen bérelhetnek autót.

„A világ bármely tájára is menjünk, a szerződéskötést követően a magyar fejlesztésű okos kulcsszekrény telepítése és a bevezető tréning mindössze fél napot vesz igénybe, hiszen a know-how-nk titka, hogy nincs szükség új munkatársakra vagy eszközökre a helyi partnerünknél. Az előkészítés, ami egy hagyományos autókölcsönző esetében közel két évig is eltarthat, nálunk általában 1-5 hónapot vesz igénybe. A beruházási költségünk a legutóbbi német repülőtereken töredéke volt a hagyományos autókölcsönzők költségének, ami akár a fél millió eurót is meghaladhatja. Szervezetünk működési előnye, hogy operációinkat képesek vagyunk a budapesti központból irányítani, mert Németországban egy helyi partnerhálózattal dolgozunk együtt”– mondta a lokáció-nyitásokról Kálcsics Gergő, a BeeRides társügyvezetője.
A céget a terjeszkedésben segíti többek közt a Düsseldorfi Magyar Főkonzulátus is – Szegner Balázs főkonzul a következőket mondta: „A BeeRides innovatív carsharing megoldását 2015-ben, a startup megalakulásának évében ismertem meg, egyúttal felajánlottam segítségemet a németországi terjeszkedéshez. Nagy örömömre szolgál egy olyan vállalkozásnak segíteni a nemzetközi piacra lépésben, amely az általunk nyújtott lehetőségekkel aktívan és eredményesen él. Német partnereink is felismerik, elismerik szolgáltatásuk újító jellegét. Együttműködésünk kezdete óta a piaci igények szerint fejlesztették tovább szolgáltatásukat és újabb piacokon jelentek meg. Büszke vagyok arra, hogy részben főkonzulátusunk segítségével folytatják külpiaci terjeszkedésüket.”

Carsharing szokások, érdekességek a két ország összehasonlításában

BeeRides lokációk

Autók száma

Autóbérlési átlag

Jellemző/kedvenc

Autópark

Top igények

Külföldre általában viszik-e

(ezer db)

(nap)

bérelt autótípusok

(évjárat, átlag)

(felszereltség)

a bérelt autót?

Magyarország

3 471

7,1

Hyundai i20, Suzuki Swift, Renault Mégane, Opel Corsa

2012

automata váltó

a déli szomszédos országokba

Németország

45 000

3,6

Ford Fiesta, Hyundai i20,

2013

teljes körű biztosítás 

Hollandiába

Opel Astra, Opel Corsa

(BeeRides saját adatok, 2018)

Terjeszkedési stratégiájában a BeeRides egész Európára kiterjedő, több mint 2 700 fő megkérdezésével elvégzett kutatás és elemzések alapján izgalmasnak és ígéretesnek tartja az észak- és nyugat-európai országokat. A bővülés egyik jelentős mérföldköve, hogy a társaságot meghívták az innogy Innovation Hub és a Wayra UK által szponzorált ScaleUp Hub nemzetközi mentorprogramba, a több száz jelentkezőből kiválasztott tizenkét (pl. angol, német, izraeli) startup közé, egyedüli magyarként. A november elején indult brit program célja, hogy – a szakemberek mentorálása, kapcsolati hálója, közös alkotó-platformja révén – e cégek alapötletét, üzleti modelljét piacképessebbé fejlesszék, és felkészítsék őket további befektetésekre. A bekerülés oka, hogy üzleti potenciált látnak a BeeRides saját fejlesztésű, hatékony és felhasználóbarát autómegosztó megoldásában – a jövő energiapiaca szempontjából is.