Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
Sulaki - 2018-02-19

Az eljárás során több mint 1000 kép készült a tárgyakról

A Magyarországra visszakerülő és jelenleg egy vándorkiállításon az országot járó Seuso-kincs minden ma ismert darabját digitális technológiával mérte fel a magyar Mensor 3D. A digitalizáció lehetővé teszi, hogy a leletegyüttes darabjait a kiterjesztett valóság segítségével, akár egy okostelefon kijelzőjén keresztül is bárki, testközelből megcsodálja.

A Seuso-kincs a legjelentősebb és legértékesebbnek tartott ezüst ötvösművészeti remekművekből álló késő római kori leletegyüttes, aminek a megismerése, megőrzése és nemzetközi színvonalú dokumentálása a 2014 óta zajló Seuso kutatási program egyik kiemelt jelentőségű feladata. Ebbe a munkába kapcsolódtak bea 4iG Nyrt. leányvállalatának szakemberei, akik a Magyar Nemzeti Múzeum kutatóival együttműködve több részletben digitalizálták a kincs tárgyait és az egykor ugyancsak a kincshez tartozó kőszárhegyi ezüstállványt. Munkájuk célja az volt, hogy a kincsleletet, annak jelenlegi állapotát a legkorszerűbb képalkotó technikák alkalmazásával felmérjék, dokumentálják, és tegyék virtuálisan is vizsgálhatóvá a kutatók, illetve megcsodálhatóvá a nagyközönség számára. Az eljárás során a
3D
tárgy szkennelés módszerével digitalizálták a kincs darabjait, aminek eredményeként olyan 3 dimenziós modellek születtek, amelyek feltárják az ezüst minden apró részletét.

Extrém nagyításban a kincs

Az eljárás során több mint 1000 kép készült a tárgyakról, ami anélkül teszi lehetővé a különböző mérések elvégzését, mesterjegyek felderítését, hogy a tárgyakat károsodás, vagy bármilyen egyéb behatás érné. A 3D szkennelés során létrejövő modellek például olyan, szabad szemmel egyébként észrevehetetlen részleteket mutatnak meg, amelyekből következtetni lehet arra, hogy hogyan és milyen eszközökkel készültek a tárgyak.

A módszer egyik legnagyobb előnye, hogy anélkül teszi tanulmányozhatóvá a leletegyüttest, hogy azt mozgatni kellene. A Mensor 3D technológiájának köszönhetően a Seuso-kincs bármelyik darabja, azok kézbe vétele, szállítása nélkül, bármikor, bármennyi ideig vizsgálhatók. Az eljárás során létrejövő 3D modellek olyan pixelgazdagsággal bírnak, ami garantálja, hogy a jövőben elkészülő, a jelenleginél sokkal nagyobb teljesítményű számítógépek még részletgazdagabb képet adhatnak a kincs darabjairól.

Bárki megcsodálhatja az ezüstkincset

A projekt feladatai közé tartozott az is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum tervezett Seuso állandó kiállításán az érdeklődő nagyközönség is a lehető legtöbb információt kaphassa meg a Seuso-kincsről. A 4iG Nyrt. leányvállalata, a Mensor 3D a dokumentálással elérte, hogy a tárgyak bármilyen tetszőleges virtuális térben elhelyezhetők legyenek, ahol valóban úgy viselkednek, mintha ott lennének. A 3D modell pontosan úgy reagál a fényviszonyokra, tükröződik a felülete, mint a valóságban, ami egy teljesen új, különleges élményt biztosít a közönség számára.

Az aktuális állapot rögzítésén túl lehetőség van annak bemutatására is, hogy a Seuso-kincs darabjai miként működtek, viselkedtek használat közben. A technika lehetőséget biztosít a lekopott felületek virtuális újra aranyozásra, a sérülések, karcolások eltüntetésére is, azaz bemutatható, hogy hogyan tündököltek új korukban. A rekonstrukció mellett a
3D
-s szkennelésben rejlő további (sokadik) nagy lehetőség pl. a hiányzó darabok modellezése, a hengeres tárgy palástjának kiterítése, vagy az azon megjelenő jelenetek animálása.