Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Autó
sulaki - 2017-10-18

A Rebelle Rally egy hétig tart, és a 2000 km-es ersenyen kizárólag nőkből álló kétfős csapatok vehetnek részt

A Nissan Navara ebben a hónapban a tengerentúlra, a pickupok szülőhazájába látogat. Ott kimerítő terepversenyen vesz részt, ahol minden bizonnyal feszegetni fogják „szívós és intelligens” minősítésének határait.

 

A robusztus Navara – mely az értékes Nemzetközi Pickup-díj aktuális birtokosa – részt vesz a Rebelle Rallyn. Ezt a több szakaszból álló, egy hétig tartó versenyt évente rendezik meg az Egyesült Államokban. A résztvevők 2000 kilométeren át tehetik próbára vezetési és navigációs képességeiket Kalifornia és Nevada lélegzetelállító sivatagaiban.

 

Ezen a versenyen – melyre a világ minden tájáról érkeznek versenyzők – nem felkészített raliautók, hanem sorozatgyártású járművek indulnak, kizárólag kétfős női csapatokkal. A verseny része a hosszú távú vezetés és a hagyományos eszközökkel történő navigáció. A résztvevőknek rejtett ellenőrzőpontokat kell megtalálniuk, és ehhez csak hagyományos térképeket és iránytűt használhatnak. GPS-készülékek és okostelefonok használata szigorúan tilos, ráadásul az időkorlátok gyors döntésekre kényszerítik a résztvevőket.

 

A Rebelle Rallyt október 12. és 21. között rendezik meg, az egyes napok szakaszai titkosak, a versenyzők csak néhány órával az indulás előtt ismerhetik meg az útvonalat. Ez lesz a második év, hogy megrendezik a versenyt, melyen a 12 országból érkező 40 csapat változatos gyártmányú járművekkel indul.

 

A versenyen indul a Nissan France két munkavállalója, Karen Rayrolles és Florence Pham, akik a kommunikációs, illetve a marketingcsapatban dolgoznak, és igazán egyedülálló kalandnak néznek elébe.

 

Karen így nyilatkozott: „A Navarát szívós és intelligens karaktere ideális választássá teszi a Rebelle Rallyra, mi pedig alig várjuk, hogy részt vehessünk ezen a nagyszerű eseményen. Utunkat bárki nyomon követheti a www.rebellerally.com élő közvetítésén vagy a www.nissan.fr oldalon.”

 

Karen és Florence egy duplafülkés Navarával próbálják megszerezni a Bone Stock-díjat. Ebben a kategóriában módosítatlan sorozatgyártású járművek indulhatnak, mindössze a terepgumik használata megengedett.

 

A duplafülkés Navara tökéletesen otthonosan mozog majd a dűnék és sivatagi földutak világában. Az ellenálló felépítés és az okos megoldások tökéletes összhangját kínáló Navara amellett, hogy bárhova képes eljutni, a legújabb vezetéstámogató technológiákkal is fel van szerelve. Így a kifinomultság, stílus, kényelem és minőség olyan szintjét képviseli, hogy egy szinten említhető a Nissan crossover-családjának tagjaival: a Juke-kal, a Qashqaijal és az X-Traillel.

 

A duplafülkés Navara öt lengőkaros hátsó futóműve egyedülálló a kategóriájában, és anélkül nyújt egyedülálló vezetési élményt, hogy csorba esne terepképességein vagy terhelhetőségén. A meghajtásról egy 2,3 literes, 190 lóerős ikerturbós dízelmotor gondoskodik, mely kimagasló teljesítmény mellett 450 Nm nyomaték leadására képes 1500 és 2500 közötti percenkénti fordulaton. Hatfokozatú kézi sebességváltóval a hivatalos kombinát ciklus szerinti üzemanyag-fogyasztása 6,3l/100 km, CO2-kibocsátása 167 g/km – ezek a kategória legjobb értékei.

 

A jármű felszereltsége kétségtelenül jó szolgálatot tesz majd a Rebelle Rallyn. Az Intelligens 360 fokos parkolókamera a szűk helyeken végzett alacsony sebességű manővereket teszi biztonságossá, míg az intelligens vészfékezési asszisztens akkor tehet jó szolgálatot, ha vadvilág – vagy egy másik résztvevő – keresztezné a Navara útját.

 

A visszagurulás-gátló és a lejtmenetvezérlő a dűnéken könnyíti majd meg a versenyzők életét, biztonságossá és zökkenőmentessé téve a haladást, azonban a szigorú szabályok értelmében a 7”-os NissanConnect infotainment rendszernek – és egyben műholdas navigációs rendszernek – kikapcsolva kell maradnia.

 

Az összes többi Nissan kishaszonjárműhőz hasonlóan – beleértve az e-NV200 zéró emissziós elektromos kisteherautót is – a Navara kimagaslóan sokoldalú jármű. Opcionális extrák, tartozékok és rendelhető átalakítások is elérhetők hozzá. Minden Nissan kishaszonjárműhöz a kategóriaelső ötéves/160 000 km-es gyártói garancia tartozik.

 

A Navara a robusztus Nissan pickupok több mint 80 évre és 12 generációra visszanyúló sikertörténetének legújabb képviselője. 1934 óta a Nissan már több mint 14 millió pickupot értékesített világszerte. A Navara Észak-Amerikában nem kapható, ott a Nissan erős pickup-kínálata a Frontier, a Titan és Titan
XD
típusokból áll.