Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
sulaki - 2017-09-01

A budapesti OK Oktatási Központban még augusztus elején került megrendezésre

A budapesti OK Oktatási Központban még augusztus elején került megrendezésre a magyarországi OTP Fáy András Alapítvány és a romániai Oktatáshoz való Jog Alapítvány (Fundatia Dreptul la Educatie) közös, „CareerProgramme – Going beyond borders” című ERASMUS+ projektjének záró találkozója. A 2 éves program zárása azonban hivatalosan augusztus végén történik, melynek eredményei és sikerei már korábban is egyértelműen látszódtak.

 

A két együttműködő fél stratégiai partnerségében – 2015. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. között – megvalósuló „Karrier Program – Határokon túl" címűErasmus+ projekt során (melyet az Európai Unió részesített pénzügyi támogatásban) az OTP Fáy András Alapítvány szakemberei által kifejlesztésre került az ún. OK Karrier Program, mely a mai fiatalok munkaerő-piaci lehetőségeinek növelésére nyújt középtávú megoldást. Az egyedi – saját fejlesztésű – módszertanra épülő innovatív, interaktív és inspiráló tananyag egyik része, a KarrierSuli a 13-14 éves, másik része, a KarrierIskola pedig a 17-18 éves korosztálynak szól, célja a fiatalok önismeretének növelése és a számukra – képességeiknek, egyéb személyes kompetenciáiknak – megfelelő karrierlehetőségek azonosítása. Az OK Karrier Program nemcsak a magyarországi, hanem a romániai gyerekek és fiatalok számára is elérhetővé vált, miután később – egy szekunder kutatást követően – az ő szükségleteiket és igényeiket figyelembe véve adaptálták azt az Oktatáshoz való Jog Alapítvány trénerei. A KarrierSuli 3x4 órás tréningsorozatot és egy alkalmas szülői konzultációt, a KarrierIskola pedig 4x4 órás tréningsorozatot foglal magába.

 

Az elmúlt időszakban ezeken a tréningsorozatokon mintegy 950 diák, 500 magyarországi és 450 romániai általános és középiskolás diák vett részt, azonban már a következő tanévre is több csoport bejelentkezett. Azaz a folytatás – a diákok igényeit tekintve – garantált. Mindez nem csupán őket, hanem a tanárokat, a gyermekekkel foglalkozó civil szervezeteket, illetve szakmai egyesületeket is elégedettséggel tölti el, akik a korábbi multiplikációs rendezvényeken jelezték, hogy mindenképp javasolják ezen hiánypótló tevékenység továbbvitelét.

 

Az Oktatáshoz való Jog Alapítvány elnöke, Diósi László is a folytatás mellett tette le a voksát, sőt mást is elárult. "A projekt nemhogy folytatódik, hanem robog tovább. Ez a program a Bukarestben október 5-én átadásra kerülő oktatási központunk megszületésének egyfajta generátora is volt. Mindez azt jelenti, hogy ősztől már saját intézményünkben tudjuk fogadni az érdeklődő diákokat. Természetesen utazó csapatunk – mindezzel párhuzamosan – továbbra is járja az országot és lehetőségei szerint kiszolgálja az iskolák egyre nagyobb számban megjelenő karrier tréning igényeit. Bízunk benne, hogy hamarosan angol nyelven is megtarthatjuk ezeket a tréningeket, amihez minden adott, hiszen a Karrier Programnak nemcsak a magyar fiatalokra kidolgozott változata, hanem a romániai adaptációja is átültetésre került angol nyelvre, valamint senior trénerünk abból le is vizsgázott a nyár folyamán."

 

Az OTP Fáy András Alapítvány stratégiai igazgatója, egyben az Erasmus+ projekt vezetője, dr. Sarkady-Kiss Lilla hasonlóan pozitívan gondolkozik és emlékszik vissza az elmúlt időszakra. "Egy ilyen komplex program végén, úgy vélem, minden érintett fél elégedett lehet. Elsősorban a program igazi kedvezményezettjei, a diákok. De sokat tanultunk mi is, hiszen egyszerre fejlesztettünk és fejlődtünk mi magunk is. A lezajlott szakmai fejlesztési folyamatok, a kutatás, a tananyag kidolgozása, majd annak adaptálása, angol nyelvre történő fordítása, a tréneri felkészítés és felkészülés, illetve a sok száz tréningsorozat mind-mind az előzetes terveknek és a közreműködő szervezet elvárásainak megfelelően valósultak meg, ez garancia a minőséget illetően. Örömmel és büszkén mutattuk be munkánkat és az elért eredményeket időről időre az elmúlt két év során, például a négy nagy sikerű multiplikációs rendezvény keretében, és minden egyéb fórumon annak érdekében, hogy minél szélesebb – haza és nemzetközi – kör számára tegyük ismertté egyedi programunkat.”

 

A Karrier Program tehát mindkét alapítvány tréningkínálatának állandó részét fogja képezni a következő tanévben is, és – ha legalább akkora érdeklődés övezi, mint eddig – még további sok ezer magyarországi és romániai fiatalnak nyújthat segítséget önismeretének fejlesztéséhez és pályaorientációjához. Mindezzel maximálisan teljesült a két szervezet induláskor megfogalmazott elvárása, amit röviden az OTP Fáy András Alapítvány mottójával lehet összefoglalni: "Esélyt a Jövő Generációjának!".