Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerkesztőségünket a GDATA vírusirtó védelmezi
Telekom 4G+
E-digital Őrült Hét
https://www.acer.com/ac/hu/HU/content/series/aspirevx15
www.benq.hu
www.csokoladia.hu
www.cloudmanager.hu
Szórakozás
sulaki - 2017-07-13

Egy nap és kezdődik a 17. FINA Világbajnokság

Először a hazai sporttörténelemben az úszás minden versenyszámában rajtkőre áll magyar versenyző. A műugróknál kiemelkedően nagy versenyre lehet számítani, hiszen rekordszámú résztvevő lesz több versenyszámban is; összesen több mint 262 mű- és toronyugró versenyző érkezett Magyarországra. Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint a sportolók készen állnak, az eredményes felkészüléshez mindent megkaptak az úszók. A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az új és a felújított uszodáknak köszönhetően a következő 30-40 évre biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar póló a világ élvonalában maradjon. Most a dobogóra jutás a reális cél.

Két nap múlva, július 14-én kezdetét veszi hazánk eddigi történelmének legnagyobb sporteseménye, a 17. FINA Világbajnokság. Az elit világbajnokságon részt vevő, közel 2500 sportoló között pedig ott lesznek Magyarország legjobbjai is. A sportvezetők a 17. FINA Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. mai sajtótájékoztatóján számoltak be a válogatott keret felkészüléséről.

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, két nappal a sportesemény előtt, akárcsak hazánk, úgy sportolóink is felkészültek a 17. FINA Világbajnokságra. Kiemelte, az idei világverseny abból a szempontból is kiemelkedő, hogy először a hazai sporttörténelemben az úszás minden versenyszámában rajtkőre áll magyar versenyző, csakúgy, mint szinkronúszásban, ahol egy szám kivételével szintén minden versenyszámban lesz magyar induló. Sikeres felkészülést tudnak maguk mögött a toronyugrók is, akik párosban tavaly immár sorozatban harmadszor nyertek bronzérmet az Európa Bajnokságon, míg a nyíltvízi úszók a legutóbbi Európa Kupán arany-, ezüst- és bronzérmeket szereztek. A férfi vízilabda-válogatott a hétvégén a felkészülés utolsó állomásaként megnyerte a BENU Kupát, míg női pólós csapatunk a miskolctapolcai nemzetközi tornán másodikként végzett. Dr. Szabó Tünde hangsúlyozta, a vizes VB ugyanakkor nem csak a remélt eredményesség szempontjából jelentős eseménye hazánknak, a VB-t követően a megújult sportlétesítmények, a kibővült vízfelületek a hazai sportélet szakmai munkáját segítik majd. Dr. Szabó Tünde hangsúlyozta: „Biztos vagyok benne, aki kilátogat majd valamely versenyre, maga is átélheti a közösség erejét, a víz csodáját, és átérzi, miért is ez a rendezvény a vizes sportágak legnagyobb ünnepe.” Kiemelte, a VB hatására várhatóan egyre több gyerek érez majd magában kedvet ahhoz, hogy kipróbálja valamely vizes sportágat, megszeretve így a mozgást, az egészséges életmódot.

Iker Bernadett, a Magyar Szinkronúszó Szövetség alelnöke a sajtótájékoztató során úgy fogalmazott, a szövetség a felkészülést a 2017-es világbajnokságra tulajdonképpen 2015-ben, a kazani versenyen kezdte, amikor a szövetségi kapitányi posztra leigazolták az orosz válogatott korábbi tagját, a többszörös junior világbajnok Natalia Tarasovát. Munkája eredményeként az elmúlt két évben a nemzetközi nagyversenyeken már közel 10 ponttal magasabbra értékelték a válogatott kűrjeit a bírók. Ez azt mutatja, hogy kategóriát lépett a magyar válogatott, amely így már a középmezőnyhöz tartozik. A cél, hogy ezt a pozíciót megőrizve, 80 pont körüli értékeket kapjon a magyar csapat. Iker Bernadett hozzátette, a válogatott kűrjében több magyar ismert zene is felcsendül majd, a koreográfiát a magyar népzene elemeire építették.  

Kelemen Ildikó, a Magyar Műugró Szövetség elnöke felszólalásában elmondta, új fejezetet nyit a magyar műugrás történetében a 17. FINA Világbajnokság. A Duna Aréna megépítésével egy olyan, a szárazföldi edzésekre, gyakorlásra is alkalmas központot kapott a magyar műugrás, amely korábban nem állt rendelkezésre hazánkban. A 13 versenyszámból ötben indul a két női és három férfi versenyzőből álló magyar csapat. Ugyanakkor kiemelkedően nagy versenyre lehet számítani, hiszen rekordszámú résztvevő lesz több versenyszámban is; összesen több mint 262 mű- és toronyugró versenyző érkezett hazánkba.

Dr. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke felszólalásában elmondta, a női vízilabda válogatott tagjai közül két kivétellel mindenki Európa Bajnok, így a csapat ismeri a sikert és az ahhoz vezető utat is; csakúgy, mint a férfi válogatott, amelyben négy játékos kivételével mindenki világ-, vagy olimpiai bajnok játékos. Ennek megfelelően a cél nem is lehet más, mint a dobogóra jutás mindkét csapat esetében. Kiemelte, a hazai VB várhatóan óriási lökést ad majd az uszodai sportoknak, ezen belül a vízilabdának is. Az által, hogy nőtt a vízfelület Budapesten, hogy számos uszoda megújult, illetve új uszodák is épültek, a következő 30-40 évre biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar póló a világ élvonalában maradjon. Dr. Kemény Dénes külön kérdésre válaszolva elmondta, hogy az elit versenyt követő, augusztus 7-én induló Masters versenyen induló Millennium csapattal hétfőn elkezdik a közös edzéseket, a céljuk pedig nem is lehet más, mint a győzelem.

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, minden köszönet a szervezőknek, a rendező városoknak és a kormánynak, amelyek nélkül ez a VB nem valósulhatott volna meg. A szövetség minden, az eredményes felkészüléshez szükséges feltételt biztosított a válogatott keret tagjainak, most már a sportolókon a sor. Kiemelte ugyanakkor, hogy 2017 után sem áll meg majd az úszó sportélet: 2019-ben előbb ifjúsági világbajnokságnak, majd 2020-ban vizes Európa bajnokságnak ad otthont Budapest. Hétfőn pedig a 2022-24-es rövidpályás úszó világbajnokság magyar pályázatáról dönt a Nemzetközi Úszószövetség. Dr. Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szövetségi kapitánya kiemelte, a budapesti és füredi világbajnokságon egyszerre lesznek láthatók azok a magyar versenyzők, akik az elmúlt 15 évben hatalmas sikereket értek el a különböző versenyszámokban, és azok a fiatal reménységek, akik majd az elkövetkező 15 évben teszik ugyanezt. Hangsúlyozta, jól mutatja a fiatal generáció erejét, hogy a legutóbb Ifjúsági Európa Bajnokságon 11 aranyérmet nyert a magyar csapat, amire soha korábban nem volt példa. Dr. Sós Csaba hozzátette: „Ugyanakkor Cseh László, Gyurta Dániel, Hosszú Katinka, a „nagy öregek” mind felkészülten várják a versenyt, a magyar szurkolók pedig pontosan tudják mit várhatnak tőlük.”