Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Számítástechnika
sulaki - 2017-07-13

Az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciuma összesítette a 2017. I. félévi oktatási tevékenységét

Az Európai Unió Safer
Internet
Programjának (SIP) hazai konzorciuma összesítette a 2017. I. félévi oktatási tevékenységét. Hasonlóan a korábbi évekhez, a Program keretében idén is kötetlen, játékos, interaktív formában hívták fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire.


A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a SIP hazai koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatóinak feladata és célja az
internet
biztonságos használatának tudatosítása. 2017. I. félévében 609 alkalommal 1 459 tanórát tartottak, összesen 30 414 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok – teljes gyereklétszám 25 242 – mellett 5 172 szülőt és tanárt is sikerült elérniük, akiknek szintén tudtak hasznos és új információval szolgálni a szakemberek.

2017. I. félévében a SIP oktatói 95 budapesti és 102 vidéki helyszínre jutottak el. A gyerekek, szülők és pedagógusok minden településen nagy lelkesedéssel fogadták az oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással.

A szakemberek Preszl Éva, a SIP oktatója által kifejlesztett „Lájkvadász” nevű társasjátékot is szívesen vitték magukkal a rendezvényekre, amellyel még könnyebben és közvetlenebbül tudták megszólítani a fiatal hallgatóságot. A társasjáték továbbra is nagyon népszerű a pedagógusok körében, hisz játékosan, kötetlen formában sok hasznos információt tudnak vele átadni a gyerekek részére.

 

A Safer Internet Program 2017. első felében több nagy rendezvényen is részt vett, ahol az oktatók több ezer gyermekkel találkozhattak. Így például egészségnapokon, a Budapest Parkban megrendezett Pöttöm Kertben, illetve az Elevenpark két központjában, az Új Buda Centerben és a Reno Udvarban is tartottak foglalkozásokat, továbbá a májusi Városligeti Gyermeknapon két nap alatt közel 10 000 fő látogatta meg a Biztonságos Internet Sátor programját. Ezzel együtt 2017. I. félévében összesen több mint 40 000 fő vett részt a SIP rendezvényein.

 

A 2017. április 3-7. között megrendezett Digitális Témahét programban a SIP-oktatók országszerte előadásokat tartottak általános és középiskolákban a biztonságos internethasználatról, 6 budapesti és 47 vidéki intézményben összesen 214 órát tartottak meg. A Digitális Témahéthez kapcsolódó kampány során a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közel 300 db „Lájkvadász” társasjátékot küldött ki az iskolák részére, ami jól mutatja a játék népszerűségét.

 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával az idén szeptember 27-29, között rendezi meg Balatonalmádiban, a Hotel Bál Resortban (volt Ramada Hotel Lake Balaton) három napos, nemzetközi médiakonferenciáját („A média hatása a gyermekekre és fiatalokra”), ahová szeretettel várják az érdeklődőket. A konferencián nincs regisztrációs díj.