Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
Sulaki - 2017-06-16

Idén 12 mű kerül a polcokra

Évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a Canon Digitális Könyvnyomtatási Pályázata iránt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy idén több mint harmincan nyújtották be eddig fiókban rejtegetett írásukat.

A rekordmennyiségű műből végül 12 alkotásról döntött úgy a zsűri, hogy a nagyközönségnek is meg kell ismernie őket, így szeptemberben újabb novellákat, verseket, mesét, tanulmányt, esszét és regényeket is kézbe vehetnek majd az érdeklődők.

Örvendetes, hogy a beérkezett művek jó része aktuális társadalmi problémákra is reflektál és a sokszínűséget jól mutatja, hogy idén tudományos-fantasztikus műfajú pályázatok éppúgy érkeztek, mint drámák vagy gyermekeknek írott mondókák” – fogalmazott a zsűri.

A már kinyomtatott műveket szeptemberben mutatják be egy exkluzív könyvbemutatón, ahol a „Legszebb könyv” díjat is átadják majd. Minden művet 250-250 példányban jelentetnek meg először, de ha a könyvek nagy sikert akaratnak, akkor a kiadók bármikor dönthetnek az utánnyomásról tetszőleges példányszámban.

Rendkívül boldog vagyok, hogy a Canon Digitális Könyvnyomtatási Pályázata évről évre sikeresebb, és egyre többen érzik úgy, hogy szeretnék megmutatni írásukat a világnak. A digitális könyvnyomtatás lehetőséget ad arra, hogy pár darabtól egészen több ezer példányszámig nyomtassunk műveket, mindig megtalálva a leggazdaságosabb megoldást, ami így környezetkímélőbb is.”- mondta el Szalai István, a Canon kereskedelmi célú nyomtatás üzletág-igazgatója.

Fontos missziónak tartom a Canon pályázatát, mert így olyan értékes művek is az olvasók kezébe kerülhetnek, amelyek forráshiány miatt elvéreznek az NKA könyvtámogatási rendszerében, vagy épp valamilyen oknál fogva bele sem kerülnek. Ez ugyanúgy vonatkozik pályájuk elején járó ifjú tehetségekre, mint az ismeretlenség homályából előlépő nem hivatásos alkotókra vagy a profi irodalmi szereplőkre.” – tette hozzá Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke.
















A 9.Digitális Könyvnyomtatási Pályázat 12 nyertese a zsűri kommentárjával:

 

Ágoston Tamás: A repülés kezdetei (versek)

Egészen sajátságos szürrealizmus jellemzi a verseit, nem játékos és ötletszerű, hanem komor és sorsterhes – és mégsem végzetszerű, hanem felszabadult. Érezhető a sorai mögött a megéltség, a „lelki munka”, ahogy a valóságot egy magasabb szintre viszi.

 

Hamar Péter: Karöltve a kísértettel. Balázs Béla utolsó évei (tanulmány)

Az íróként és pedagógusként is tevékenykedő Hamar Péter évtizedek óta publikál értő és elmélyült tanulmányokat a filmről. Ebben a művében a neves író és filmrendező Balázs Béla pályaképét rajzolja meg árnyaltan, nagy felkészültséggel és mégis olvasmányosan.

 

Kada Erika: Tündér-határon túl. Áprily Lajos vallásos költészete (tanulmány)

Kada Erika kiváló kötete Áprily Lajos vallásos költészetét mutatja be rendkívül olvasmányos, közérthető és mégis szakszerű módon. Áprily Lajos, a nagy költő e könyv lapjain életre kel, az olvasó a szerzővel együtt követheti Áprily lelki bolyongásait és csodálkozhat rá újra költészetének nem múló szépségére.

 

Dr. Lőke Miklós Péter: A műtőlámpa fényében (novellák)

Az orvos végzettségű szerző ebben a kötetben önéletrajzi ihletésű írásait gyűjtötte össze. A novellákat olvasva belepillanthatunk egy pályakezdő, majd gyakorló orvos küzdelmes életébe, s ezen keresztül a magunk mögött hagyott szocializmus bugyraiba is alászállhatunk.

 

Magyar Tünde: Bodzafalva meséi (mesék)

Magyar Tünde ihletett meséiben a Bodzafalván élő népes nyuszi-családok életét és kalandjait írja meg. A mesék – mint minden igazi, jó mese – tanítanak, Bodzafalva lakóinak története a felelősségvállalásról, a valódi értékek kereséséről is szól.

 

Merza József: Mivé lesz az ember (esszék)

Merza József esszéíróként az emberi létezés alapvető kérdéseiről elmélkedik: Mi végre vagyunk a világon? Honnan jöttünk, hová tartunk? A kötet írásai a természetről, az irodalomról, a világról szólnak, nagyon érzékeny és pontos nyelven.

 

Paládi Zsolt: A sötét oldal

Paládi Zsolt új könyve rendhagyó vállalkozás. A sötét oldal versekből, aforizmákból és novellákból épül fel. Az írások egy „gótikus”, sötét, kissé bizarr és romantikus világot mutatnak be olyan szellemi ősök megidézésével, mint Byron vagy Shelley.

 

Papp Dénes: Csóva (novellák)

Papp Dénes kiváló megfigyelő, érzékeny tekintettel vizsgálja a világot. Egyszerre lírai és szociografikusan pontos, olykor abszurdba hajló novellái képesek magukkal ragadni az olvasót. Az elsősorban költőként és zenészként ismert alkotó a próza területén is bizonyít.

 

Rojik Tamás: A csillagos égig (regény)

Rojik Tamás regénye a mai magyar valóság pontos látlelete. Főhőse a lomtalanítás jelképpé emelése révén a saját lelkében felhalmozódott lim-lomoktól is szabadulni igyekszik, s mindeközben egy igen markáns nyelven megírt, sodró lendületű történetnek is részesei lehetünk.

 

Tasnádi István. Cyber Cyrano (színdarabok)

Az egyik legismertebb és legtöbbet játszott kortárs drámaírónk Tasnádi István. A kötetben szereplő drámái mindig aktuális témákat érintenek, a fiatalok problémáiról, az éjszakai életről és a színház világáról szólnak a maguk nyers, erőteljes, kendőzetlenül őszinte nyelvén.

 

Veszelka Attila: Nyárutó a Tuilleriák kertjében (versek)

Veszelka Attila verseit erős zeneiség, finom és érzékeny képalkotás jellemzi. Az olvasó mintha álmodná inkább ezeket a verseket, az álomképek szokatlansága, a zsongító hullámzás a versekben maradandó olvasmányélménnyé válik.

 

Weiner Sennyey Tibor: Az anakronista (elbeszélések)

Weiner Sennyey Tibor több műfajban alkot magas színvonalon, ebben a kötetében azok az írásai kaptak helyet, amelyek a sci-fi tárgykörébe sorolhatók. Nagy műgonddal megírt, láttató erejű és határtalan távlatokkal bíró történetek ismeretlen világokról, amelyek mégis ismerősek.