Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szórakozás
sulaki - 2017-05-31

Szabó Győző még mindig megfordul a szép lányok után

Szabó Győző is csatlakozott a Nemzet Szépe zsűrijéhez. A színész már négy döntőssel is találkozott, akiknek megtanította a tökéletes ázsiai rizs elkészítésének minden fontos mozzanatát.

Szabó Győző saját éttermében, a Steamboo-ban látta vendégül a Nemzet Szépe szépségverseny döntőseit, Mészáros Dórát, Antal Éduát, Blénessy Grétát és Hegedűs Nikolettet. A színész együtt főzött a négy csodaszép lánnyal.

"Nagy rajongója vagyok a női nemnek. Annak idején nagy nőcsábász voltam, de ez már megváltozott azzal, hogy családos ember lettem. 46 éves vagyok, kezdek lenyugodni, de a szépség mindig is nagyon vonzott. Egy szép nő után még a párom előtt is megfordulok, de ez nem bűn" - mondta Szabó Győző, aki elmondta, hogy mit figyel majd a Nemzet Szépe zsűritagjaként.

"Nagyon fontos a szépség, ám az a legjobb, ha ez belbeccsel párosul. A magyar lányok gyönyörűek, az idei mezőny is nagyon erős, így nem lesz könnyű dolgunk" - tette hozzá a színész.

A Nemzet Szépe 2017 szépségverseny 12 legszebb lánya közül a felkészítő táborban derül ki, hogy melyik 10 versenyző szállhat versenybe június 17-én a Gödöllői Királyi Kastélyban. A magyar győztes 2018-ban mutatkozhat be a Miss Nation’s ­Beauty világversenyen.

Az idei zsűriben Szabó Győző mellett Tolvai Reni énekesnő, Özer Nóra 2016-os Nemzet Szépe, Kanizsai Ágnes a Silka tulajdonosa, Nagy Rudolfné Anett a Talléros Pálinka képviseletében, Kiss Márk stylist, Adam Koncsek, a Nemzet Szépe hivatalos fotográfusa, Lisztes Krisztián válogatott labdarúgó, Schmuck Andor, Bujtás Gyula és Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapítója dönt majd a győztes személyéről. A zsűriben szavazati joggal rendelkezik majd a két műsorvezető, Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea is.