Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Mobil
sulaki - 2017-03-09

  A think.BDPST konferencia 2017. március 29–31. között immár második alkalommal hozza Magyarországra az innováció legfontosabb szereplőit

 

 

 

Nemzetközi és hazai szakértők, vezető politikusok és gazdasági döntéshozók részvételével, Szijjártó Péter fővédnöksége mellett rendezi meg a második think.BDPST régiós innovációs konferenciát az Antall József Tudásközpont (AJTK), együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM), illetve a Nemzetközi Visegrádi Alappal – jelentette be Dr. Balogh Csaba, a KKM közigazgatási államtitkára. Idén március 29. és 31. között sorra kerülő rendezvény főtámogatója az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

 

A think.BDPST konferencia 2017. március 29–31. között immár második alkalommal hozza Magyarországra az innováció legfontosabb szereplőit. Az évente megrendezésre kerülő stratégiai fórum célja, hogy elősegítse a közép-európai régió fejlesztését, valamint, hogy a legnevesebb politikai, tudományos és gazdasági szereplők bevonása révén erősítse az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti együttműködést. „A régió legjelentősebb, a magyar fővárosban rendezett szakmai eseménye lehetőséget teremt hazánk, a térség, valamint az Európai Unió innovációs lehetőségeinek újragondolására” – hangsúlyozta Antall Péter, az AJTK igazgatója.

 

A háromnapos esemény témái között megtalálható a digitális technológia szerepe és lehetőségei a társadalmi viszonyok alakításában, a jövő foglalkozásai, valamint a munkaerőpiac változása. Emellett a big data és a mesterséges intelligencia, valamint az egészségügy és a gyógyszeripar újdonságai, mint a személyre szabott gyógyítás, illetve a rákkutatás és -kezelés innovációi állnak az idei konferencia fókuszában. A digitalizáció és az egészségügyi innováció olyan megkerülhetetlen tényezőkké váltak a globális innovációs világban, amelyek Magyarország és az egész régió számára kiemelt fejlesztési területet jelentenek. Magyarország ugyan eddig is jelentős eredményeket ért el az innováció területén, a folyamatos globális versenyben az együttműködés hatalmas versenyelőnyt jelenthet a térség országai számára.

 

Az esemény visszaigazolt előadói között szerepel többek között George Friedman geopolitikai elemző, Dr. Mohamad Sabah Al-Salem Al-Sabah sejk, Kuvait egykori miniszterelnök-helyettese és Daniel Hershkowitz professzor, Izrael korábbi tudományos és technológiai minisztere, valamint Ronald de Bruin, a COST igazgatója. Az eseményen felszólal többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár és Dr. Mikola István korábbi egészségügyi miniszter.

 

A think.BDPST konferencia egy évente megrendezésre kerülő innovációs stratégiai fórumként segíti a közép-európai régió fejlesztését, a visegrádi országok együttműködését és ebből eredő versenyelőnyét. „A politikai és tudományos párbeszéd előmozdítása mellett a think.BDPST célja az is, hogy az esemény margóján üzleti találkozókra is sor kerülhessen. Tágabb értelemben a konferencia hozzájárul a teljes V4 régió gazdasági és innovációs potenciáljának bemutatásához, hiszen a térség az innovatív és jövőorientált beruházások ideális célpontja. Magyarország elkötelezett amellett, hogy a digitalizáció területén a nemzeti és az EU-szintű stratégiák mellett aktív regionális együttműködés alakuljon ki.” – tette hozzá Dr. Balogh Csaba.

 

Az AJTK névadójának szellemiségét követve régóta kiemelten kezeli a hazai innováció és tehetséggondozás problémáját. A V4-es országok közös munkájának alapja az üzleti, kormányzati és civil (tudományos) szféra összekapcsolása, a hosszútávú együttműködés kialakítása lehet. Az AJTK a márciusi think.BDPST konferencia megszervezésével éppen ezt, a regionális és nemzetközi közös gondolkodást, illetve cselekvést kívánja működésbe hozni.