Mobil
x-mobil - 2011-06-23
Idén a megszokottnál kicsit késÅ?bb érkezik az új iPhone, melyre egészen Å?szig kell majd várnunk.

Az Apple 2007-ben a WWDC-n mutatta be első mobiltelefonját, a 2G-s iPhone-t. Az azóta eltelt években mindig ezen a nagyszabású rendezvényen mutatkozott be az aktuális új iPhone, idén viszont most kivételesen úgy ért véget a júniusi WWDC, hogy új iPhone nélkül maradtunk.
Különböző források szerint az amerikai gyártó 2011-ben azon a szeptemberi rendezvényen lebbenti majd fel a fátylat az új iPhone-ról, mely összejövetel eddig mindig az új iPodokról és általában véve a zenéről szólt. A bejelentés időpontja tehát egyre jobban körvonalazódik, és szépen lassan magáról a készülékről is egyre többet lehet tudni.
Egyes források szerint az Apple nemrégiben már kiadta a fejlesztőknek az új iPhone első néhány prototípusát, mely készülékekben az idén tavasszal debütált iPad 2 dupla magos A5 processzora teljesít szolgálatot. A
A legfrissebb pletykák pedig arról szólnak, hogy várhatóan még idén érkezik az iPad 3, melynek legfontosabb újdonsága a 2048x1536 pixeles felbontású Retina Display kijelző.

processzor
tehát igen komoly fejlődésen megy keresztül az iPhone 4-hez képest, ezenkívül pedig kiemelendő, hogy az integrált fényképezőgép felbontása 8 megapixelre nő, és megjelenik az
1080p
felbontású Full
HD
kamkorder funkció.