Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szórakozás
MaxRay - 2009-06-22

A korábbi pletykák beigazolódni látszanak, ugyanis a Microsoft megerÅ?sítette, hogy az érintÅ?képernyÅ?s zenelejátszójának új verziója az nVidia Tegra platformra épül...


A korábbi pletykák beigazolódni látszanak, ugyanis a Microsoft megerősítette, hogy az érintőképernyős zenelejátszójának új verziója az nVidia Tegra platformra épül…
 
Találgatások már korábban is folytak a Zune
HD
-val kapcsolatban, melyek közt voltak elrugaszkodott ötletek, kívánságlisták és jó megérzések is, hiszen a Tegra mint lehetséges alap, már felmerül korábban. A Microsoft immár hivatalosan is megerősítette, miszerint az NVIDIA lapkakészletére, vagyis a Tegra rendszerre fog épülni a Zune HD.
 
A Tegra hatalmas előnye, hogy kevés fogyasztás mellett képes
1080p
videókat lejátszani, akár
HDMI
porton keresztül is, valamint igen fejlett
hardware
alapú grafikus gyorsításra is képes. A Zune
HD
azonban
720p
videókat támogatja nagyfelbontású monitorra kötve, valamint HD rádiót is tartalmaz.
 
A Tegra bámulatos képességei mellett igen keveset fogyaszt, így ideális egy
PMP
lelkének. A Zune HD ezen kívül 3.3
colos
16:9-es
OLED
480x272
pixel
felbontású érintő képernyőt,
Wi-Fi
adóvevőt,
internet
böngészőt és gyorsulásmérőt is tartalmazni fog.
 
A Zune HD megjelenése valamikor az  év vége felé várható.