Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Fotózás
digimaniac - 2009-03-26

A Samsung új WB100-as kamerája magasra teszi a lécet a fejlesztÅ?k elÅ?tt, hiszen ez a világ elsÅ? 3 colos AMOLED kijelzÅ?vel és HVGA felbontással rendelkezÅ? digitális fényképezÅ?gépe...



Az új WB550-es kamera a Samsung második mega-zoomos kompaktja, mely 24-240 mm-es lencséjével igazán széles tartomány átfgására képes. Végül a mindössze 16,6 mm vékony ST50 azoknak készült akik állandóan úton vannak és egy könnyü megoldásra vártak eddig a képrögzítés terén

WB100 – 3
colos
AMOLED
kijelzővel


Az új Samsung WB100-as fényképezőgép felülemel-kedik a megszokott kompakt fényképezőgépeken, köszönhetően az általa kínált tucatnyi különleges megoldásnak. A WB100-as a világszerte méltán elismert Schneider optikával kerül forgalomba, amely még sokoldalú megoldást nyújt, köszönhetően a 24mm-es gyújtótávolsággal rendelkező, nagy látó-szögü lencsének és az 5x-ös optikai zoomnak.

A legmodernebb technológiák alkalmazásával a Samsung kifejlesztette a forradalmi megoldásnak számító
AMOLED
kijelzőket. Így kerülhetett bele a WB100-as kamerába az a 3 colos, 518 400 képpont megjelenítésére képes AMOLED kijelző, amely a mai napig a legnagyobb AMOLED képmegjelenítő, melyet digitális kamerában használtak. A hagyományos
TFT
LCD
technológiájú kijelzőkéhez képest az AMOLED kijelző sokkal alacsonyabb fogyasztás mellett, az eddig nem megszokott 10,000:1 kontrasztarány produkálására is képes, köszönhetően a sötétebb fekete árnyalatoknak, az élénkebb színeknek és a világosabb kijelzőnek. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy akár szikrázó napsütésben is tisztán lássuk a megjelenített tartalmakat. A korábbi TFT-LCD-khez képest a WB100-asban található AMOLED kijelzőn a visszanézett képek tökéletes színekben jelennek meg, bármilyen szögből is nézzük azt.

A WB100-asban megtalálható „Smart Control Dial” funkció segítségével könnyebben elérhetővé válnak olyan beállítási lehetőségek, mint például a rekeszprioritás, az időprioritás vagy teljesen manuális mód egyszerü beállítása. Az új funkció lehetővé teszi azt is, hogy a fehér egyensúly és a színhőmérséklet beállításával tényleg olyan felvételeket készíthessünk, amilyeneket elképzeltünk.

A WB100-al 720p, nagyfelbontású videofelvételeket is rögzíthetünk, amely lehetővé teszi számunkra, hogy elkészült mozgóképeinket
HD
minőségben tekinthessük meg HD TV-nken egy
HDMI
kábelen keresztül. A készülék másodpercenként 30 képkocka felvételére alkalmas, a
H.264
tömörítésnek köszönhetően pedig a felhasználó több felvételt rögzíthet
SD
vagy
SDHC
típusú memóriakártyájára. Videofelvétel rögzítése közben igénybe vehető, mind az optikai képstabilizátor, mind pedig a kamera 5-szörös optikai zoomja.

Azok számára, akik a lehető leggyorsabban és legegyszerübben szeretnének tökéletes fényképeket készíteni, a WB100 tökéletes megoldással szolgál a kamerában található automatikán keresztül, mely megkönnyíti a fotózást. A „Smart Auto Mode” kiválasztásával a készülék automatikusan kiválasztja a 11 témaprogram közül azt, amelyik az aktuális fényviszonyokhoz leginkább illik. A WB100-ban található „Smart Auto Mode” például automatikusan a tájkép módra vált, hogyha egy hegyet szeretne fotózni, de ugyanígy automatikusan átvált portré módra, amennyiben emberi arcokat észlel a közelben. A kamerán ehhez semmit sem kell átállítani.

A mindig éles képekről a kettős (optikai és digitális) képstabilizátor gondoskodik. A kettős képstabilizátor technológia előnye akkor mutatkozik meg igazán, amikor gyenge fényviszonyok között szeretnénk
vaku
nélkül képeket készíteni. Az optikai képstabilizálás funkció önállóan is választható.

A jobb minőségü képalkotás elősegítése érdekében a WB100-ba arcfelismerő funkciót is építettek. Az új funkció révén az egyszemélyes portrék mellett kiváló csoportképeket is készíthetünk, hiszen a gép képes akár kilenc arc felismerésére is: csoportkép készítésekor a készülék a már tárolt - és így a felhasználó által fontosnak ítélt - arcokat részesíti előnyben a beállításkor. A kamera hasznos kiegészítője a mosoly - és a pislogás-érzékelés is. Az egyedülálló Beauty Shot elnevezésü mód szintén portrék készítésekor lehet hasznos. Segítségével a bőr tónusai még életszerübbek lesznek, a nemkívánatos, kisebb bőrhibák pedig eltünnek.

[%IMAGB=9263%] WB550: 24mm-es széles látószögtől a 10x-es zoomig

A 12,2
megapixeles
WB550 új mércét állít fel a mega zoom kategóriában. A 24 milliméteres széles látószögtől, 10-szeres optikai zoomig terjedő Schneider lencsével felszerelt készülék valóban új teret ad a kreativitásnak. A nagyon széles látószögnek köszönhetően a fotós nagyobb felületet képes „belátni” fényképező-gépével így senki nem marad le a csoportképről, de a nagylátószög segítségével megkapó táj-képek is készíthetőek, amelyek újszerüen mutat-ják a tájak, a városok és az égbolt együttesét. A 10× zoom közelebb hozza a világot, egyszerübbé teszi többek között a sport - és eseményfotók elkészítését. A mindig éles képekről a kettős (optikai és digitális) képstabilizátor gondoskodik.

Az egyszerü használatot biztosító teljesen automata mód mellett a WB550-t manuális módban is használhatjuk. A fotós meghatározhatja a záridőt, az élességállítás módját és
rekesz
méretét is.

A WB550-nel, csakúgy, mint a WB100-zal 720p-s, nagyfelbontású videofelvételeket is rögzíthetünk. Videofelvétel rögzítése közben igénybe vehető, mind az optikai kép stabilizátor, mind a kamera 10-szeres optikai zoomja. A Samsung „Successive Recording” technológiájával anélkül szüneteltethető és indítható újra a felvétel, hogy a külön részleteket külön fájlokba kellene lementeni.

A jobb minőségü képalkotás elősegítése érdekében a WB550-be szintén beépítették az arcfelismerő funkciót. a mosoly- és a pislogás-érzékelőt, valamint Beauty Shot elnevezésü üzemmódot.

[%IMAGB=9264%] Stílus és egyszerüség: ST50
Az ST50 egy nagyon könnyen kezelhető 12,2 megapixeles gép. A kikapcsolt állapotban mindössze 16,6 milliméter vékony készülék könnyen elfér egy nadrágzsebben. A stílusos, szálcsiszolt, rozsdamentes acélból készült vázon egy 2,7” LCD kijelző, belsejében pedig kiváló minőségü, 3-szoros optikai zoomra képes Samsung lencse található.

A lehető legegyszerübb kezelhetőség érdekében, a gépbe szintén belekerült a belekerült a „Smart Auto” funkció, akárcsak a többi itt bemutatott modellből ismert olyan funkció, ami gördülékenyebbé teheti a fotózást. Az arcfelismerés, mosolyfelismerés, pislogás-érzékelés és a Beauty Shot az egyszerüséget és a lehető legjobb képminőséget szolgálja.

A képek élességért a Samsung Digitális Kép Stabilizátor (DIS) rendszere a felelős. A segítségével elkerülhetőek a kéz remegése miatt születő homályos fényképek. Az ST50
SVGA
minőségü (800x592)
MPEG-4
típusú videofelvételek készítésére is alkalmas, 20 képkocka/másodperc sebességgel. A 3-szoros optikai zoomot videózás közben is kihasználhatjuk, a felvételeket pedig még akár a fényképezőgéppel is szerkeszthetjük.

WB100 / Specifikáció
Felbontás
12,2 megapixel
Zoom
5 x
optikai zoom
/Schneider lencse
Kijelző
3.0 colos hVGA AMOLED kijelző
Lencse
Schneider – KREUZNACH
Video mód
720P HD felbontás HDMI kábelen keresztül
(Opcionális HDMI-állvánnyal)
Méret
97.0 x 60.5 x 21.0 mm
Egyéb tulajdonságok
24mm-es ultra széles látószögü Schneider lencse
5x optikai zoom
3.0 colos hVGA AMOLED kijelző (518.000 képpont)
„Smart Control Dial” funkció
Nagyfelbontású videofelvétel (720p) HDMI csatlakoztatási lehetőséggel
Kettős képstabilizátor (optikai és digitális)
„Smart Auto” funkció
Teljes manuális lehetőség (A/S/M)
Fehéregyensúly finombeállítás
Auto / Manuál fókusz lehetőség
Arcfelismerés/ Mosolyfelismerés/ Pislogásérzékelés/ Önarckép / Vörösszem-hatás korrigálása/ Beauty Shot
Magas érzékenység
ISO
3200 (>3 megapixel)
„Frame guide” funkció
„Smart Album” funkció
Lomtár

WB550 / Specifikáció
Felbontás
12,2 megapixel
Zoom
10 x optikai zoom (24-240mm)
Kijelző
3.0 colos
TFT
-LCD (230.000 képpont)
Lencse
Schneider lencse f = 4.2 ~ 42mm
Video mód
720P HD felbontás
Méret
105 x 61.4 x 36.5 mm
Egyéb tulajdonságok
24mm-es ultra széles látószögü Schneider lencse
10x optikai zoom
Nagyfelbontású videofelvétel (720p) HDMI csatlakoztatási lehetőséggel
Kettős képstabilizátor (optikai és digitális)
„Smart Auto” funkció
Arcfelismerés/ Mosolyfelismerés/ Pislogásérzékelés/ Önarckép / Vörösszem-hatás korrigálása/ Beauty Shot
Képvezető
„Smart Album” funkció
Lomtár


ST50 / Specifikáció
Felbontás
12,2 megapixel
Zoom
3 x optikai zoom (24-240mm)
Kijelző
2.7 colos TFT-LCD (230.000 képpont)
Video mód
MPEG4
/ SVGA (800x592 @ 20fps)
Méret
94.2 x 55.7 x 16.6 mm
Egyéb tulajdonságok
Magas érzékenység (ISO 3200)
„Smart Button”; „Smart Auto” funkció
Arcfelismerés/ Mosolyfelismerés/ Pislogásérzékelés/ Önarckép / Vörösszem-hatás korrigálása/ Beauty Shot
Képvezető
„Smart Album” funkció
Fotó stílus választás
Funkció ismertető