Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Érdekességek
mobilfreak - 2009-02-26

A Nokia, aki jelenleg a világ legnagyobb mobiltelefon gyártója a laptop piacot szemléli azzal a nem titkolt szándékkal, hogy maga is beszáll a mobil számítástechnikába...


A Nokia elnöke Olli-Pekka Kallasvuo egy Finn országos TV-ben elhangzott beszélgetés során mondta, hogy a nagyon is komolyan fontolgatják a lehetőséget, hogy beszállnak a laptop piacra. A pletykák már keringtek egy ideje egy lehetséges Nokia
PC
piaci megjelenésről, de ez volt az első hivatalos megerősítés a cég szándékait illetően.

„Még öt évnyit sem kell előre tekintenünk, hogy lássuk az amit ma mobiltelefonként illetve amit ma PC-ként ismerünk sok szempontból közeledik egymáshoz” nyilatkozta Kallasvuo majd így fojtatta „Napjainkban százmilliók használnak telefont akik közül sokan az első
internet
élményüket a mobiljukon keresztül szerzik”

A Nokia hivatalos nyilatkozata kicsit több mint egy héttel követte az Acer bejelentését, mely szerint beszáll a mobiltelefon piacra, méghozzá egyből nyolc modellel, csatlakozva a HP-hoz és a Lenovo-hoz a mobilt is gyártó számítógépes óriáscégek sorában. Miközben az okostelefon szegmens magas haszonrése kecsegtető és vonzza a PC gyártókat a számítógép ipar alacsonyabb százalékos nyeresége kevésbé hívogató.

Habár a Nokia egy olyan piacra készül belépni, ahol így is nagy a verseny a kiterjedt szállítási és értékesítési rendszere valamint nagyméretü gyártókapacitása révén gyorsan megvetheti a lábát ezen a piacon. A lépés annál is inkább logikusnak tünik, mivel minden nagyobb szolgáltató elkezdett
3G
képes mini számítógépeket, netbook-okat értékesíteni a telefonok mellett.

Mindent egybevéve nagyon nehéz dolga lesz a Nokia-nak ha tényleg beszáll a laptop piacra, hiszen nincs semmi tapasztalata a számítógép gyártásban, tervezésben és ezen a piacon régóta stabil cégekkel kell versenyre kelnie.