Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szerver/Üzlet
Sulaki - 2008-10-31

Az EMC Information Heritage kezdeményezése elÅ?segíti az emberiség információvagyonának megÅ?rzését, védelmét és globális elérését

A holokauszt túlélőinek és tanúinak közel 52 ezer videóra vett tanúságtételét tartalmazó archívumot a jeruzsálemi [%A=http://www.yadvashem.org/%]Yad Vashem[%A%] Intézet („A Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Emlékhatósága”) kezelésében teszi elérhetővé a cég.
 
– „Szeretnénk, ha az embereket semmi sem gátolná ezeknek az információknak a megismerésében” – mondta Michael Lieber, a Yad Vashem informatikai igazgatója. – „A mi küldetésünk az, hogy emléket állítsunk az áldozatoknak és dokumentáljuk, tanítsuk a holokauszt történéseit. Az EMC nagylelkü adománya lehetőséget teremt arra, hogy az adatokat a lehető legszélesebb körben elérhetővé tegyük. A holokauszt gyakran nehezen felfogható, de ha olyasvalaki szájából halljuk a szavakat, aki túlélte Auswitzot, az elevenünkbe talál.”
        [%TAB%]Az 1953-ban alapított Yad Vashem a zsidó nép történetét dokumentálja a holokauszt alatt, megőrizve a hatmillió áldozat mindegyikének emlékezetét és történetét – és azokét is, akik túlélték. Az [%A=http://w.on24.com/r.htm?e=92482&s=1&k=0A54C2D6337D277015279FBF09CFA30A%]EMC Information Heritage Initiative[%A%][%A=http://college.usc.edu/vhi%]USC Shoah Foundation Institute[%A%] for Visual History and Education nevü szervezet több mint 135 terabájtnyi (körülbelül 100 ezer órányi), az intézet birtokában lévő tanúvallomást másolhatott fel egy EMC CLARiiON® hálózati tárolórendszerre. A rendszert azután az USC-től, Los Angelesből Izraelbe szállították a Yad Vashem Intézetbe, ahol a videofelvételeket hozzáférhetővé teszik a Yad Vashem Visual Center nevü portálján. (EMC információs örökség kezdeményezés) adománya révén az
– „Az USC Shoah Foundation Institute komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a tanúvallomások teljes archívumát a világ minden tájára eljuttassa az egyetemekhez és az intézetekhez” – mondta el Sam Gustman, az USC Shoah Foundation Institute müszaki igazgatója. – „Teljesen lázba jöttünk, mikor az EMC rendelkezésünkre bocsátotta azt a technológiát, amellyel a Yad Vashemet is felírhatjuk az archívumhoz hozzáférő intézmények listájára.”
 
– „A Yad Vashem gondozza a világ legnagyobb holokauszt-adattárát annak biztosítására, hogy hatmillió élet soha ne menjen feledésbe és a túlélők hangja ne vesszen el” – mondta Joel Schwartz, az EMC Storage Platforms részlegének vezető alelnöke. – „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy adományunkkal és információs infrastruktúra-technológiáinkkal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ezek az információk az elkövetkező években is megőrizhetők maradjanak és megoszthatókká váljanak.”
 
A 2007-ben útjára indított EMC Információs Örökség kezdeményezése (EMC Information Heritage Initiative) elősegíti az emberiség információs örökségének megőrzését és védelmét azért, hogy a fontos történeti dokumentumok és kulturális objektumok a jövőben is könnyen hozzáférhetők maradjanak. Az EMC eddig több mint 20 millió dollárnyi támogatást nyújtott a kezdeményezés keretében és számos információs örökségvédelmi projektet támogatott, így például a [%A=http://www.emc.com/news/emc_releases/showRelease.jsp?id=4439%]John F. Kennedy Presidential Library and Museum[%A%], a [%A=http://www.emc.com/news/emc_releases/showRelease.jsp?id=5094%]Smithsonian Institution[%A%], a [%A=http://www.emc.com/about/destination/pdf/csg1547_Interview_Knoche_MSC.ldv.pdf%]Herzogin Anna Amalia Library[%A%] és a Search for the Jikji Campaign projektjeit.