Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Szórakozás
Sci-Fi - 2008-09-11

A Microsoft bemutatta zenelejátszó készülékeinek legújabb, harmadik generációját, melyek beépített Wi-Fi adóvevÅ?t és FM rádiót is tartalmaznakâ?¦

 
A Microsoft Zune zenelejátszóit hazánkban talán kevésbé ismerik, mivel hivatalos disztribúció hiányában nehezebben beszerezhető darabok, pedig tudásukat tekintve bizony komoly vetélytársai lehetnek sok népszerü márkának. Egy felmérés szerint az emberek 61 százaléka új zenéket rádióhallgatás közben fedez fel és ismer meg. Éppen ezért evidensnek tünik egy ilyen amúgy is filléres technológia technológia beépítése, és a Microsoft zenelejátszóiban rendre meg is találjuk az
FM
rádiót, valamint beépített
Wi-Fi
adóvevőt, mely igazán ritka a hordozható médialejátszókban.
 
Ezek mellett természetesen a külső megjelenés is némileg finomodott, valamint a lejátszók immár a 3.0-ás verziószámú belső programmal rendelkeznek, melyre frissíthetők a korábbi Zune modellek is. A Zune belső programja illetve a Wi-Fi adóvevő egyebek mellett közvetlen zeneletöltést tesz lehetővé a tengeren túli tulajdonosok számára a cég online zeneáruházából. Azt viszont fontos tudni, hogy az így letöltött zenék erősen védettek és csak aktív előfizetéssel játszhatók le, valamint az így megvásárolt dalokat
CD
-re sem lehet kiírni (a miénk de mégsem) .
 
Az új modellek hivatalosan szeptember 16-tól kerülnek forgalomba a Amerikában és a kínálat két új, egy 16
GB
-os
Flash
memóriás és egy 120 GB -os merevlemezes modellel bővül (a már meglévő 4, 8 és 80 GB -os típusok mellett), a színválaszték pedig sötétkékkel és feketével lesz gazdagabb. A merevlemezes, 120
GB
-os változat 250 dolláros áron, míg a 16 GB –os 199 dolláros áron lesz elérhető. Itthon pedig feltehetően egyes boltok polcain is megjelennek majd az ősz folyamán.