Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Mobil
mobilfreak - 2008-09-10

A Sony Ericsson a várva várt Xperia X1, Windows Mobile alapú okostelefonja 2008 szeptember 10-én (vagyis ma) jelenik meg hivatalosan, Nyugat-Európában, és még ebben az évben itthon is piacra kerül...


A telefont az Egyesült Királyságban, Németországban és Svédországban vehetik először kézbe a vásárlók, ezután, 2008 utolsó negyedévében Európa más országai, valamint Ázsia és Latin Amerika boltjainak polcaira kerülnek fel a készülékek.

Észak-Amerikában, Kínában, Oroszországban, illetve a fentiekben nem említett országokban később jelenik meg a készülék. A hivatalos megjelenési időpontokról a helyi cégek adnak bővebb felvilágosítást az elkövetkező hónapokban.

Internetes közvetítés

Az Xperia X1 hivatalos megjelenéséig tartó visszaszámlálást a Sony Ericsson egy élő, nemzetközi internetes közvetítéssel kezdi szeptember 15-én, magyar idő szerint 14:00 órakor. Ez lesz az első alkalom, hogy az érdeklődők teljes körü bemutatót láthatnak a készülék müködéséről. Ugyancsak az internetes közvetítésben szerepel majd először a Johnny X címü reality-thriller első epizódja. A regisztrálók nem csak az élő közvetítést érhetik el, de kérdéseket is feltehetnek személyesen az Xperia X1 termékmenedzserének, Magnus J Anderssonnak is. Regisztráció: [%A=http://www.sonyericsson.com/premiere%]www.sonyericsson.com/premiere[%A%].
[%IMAGB=7040%]

“Rendkívüli örömünkre szolgál, hogy egy ilyen innovatív és fejlett technológiai megoldásokkal ellátott készüléket ajánlhatunk a vásárlóknak”[%ITALIC%] – mondta Rikko Sakaguchi, a Sony Ericsson Termék és Alkalmazások Tervezéséért felelős alelnöke. “[%ITALIC%]Az internetes bemutató mindenkit meggyőz majd arról, hogy mennyire egyedi is ez a készülék. A kilenc panelból álló vezérlőfelület gondoskodik arról, hogy a felhasználó bármikor elérhesse a legfontosabb funkciókat, illetve, hogy személyre is szabhassa azt, hozzáigazítva életmódjához és igényeihez. Az Xperia X1 a piac eddigi legszebb kijelzőjével büszkélkedhet. Szemet gyönyörködtető, négyirányú navigációs billentyüjével gond nélkül váltogathatunk a különböző funkciók között, miközben az önfeledt internetes barangolásról és egyéb alkalmazásokról a kiváló
processzor
és a nagysebességü hálózati kapcsolat gondoskodik. Az Xperia X1 áthidalja a személyi- és a szakmai mobilfelhasználás közti rést.


Az Xperia X1 a Sony Ericsson első prémium
Windows Mobile
alapú készüléke. Az X1 egy rozsdamentes testbe elhelyezett rendkívül stílusos, vízszintesen szétcsúsztatható készülék, jó multimédiás képességekkel. Az új prémium készülék 3
colos
WVGA
felbontású érintés érzékeny megjelenítővel rendelkezik, mely 65 ezer szín megjelenítésére képes. A készülék ezen felül tartalmaz egy 3.2
megapixeles
AF
képes kamerát, mely
VGA
minőségü 30
fps
sebességü videofelvételre is képes.
[%IMAGB=7038%]

Az Xperia X1 a kommunikációs lehetőségek teljes skálájával fel van szerelve. A négysávos (850/900/1800/1900
MHz
)
GSM
rendszer mellett négysávos
HSDPA
/
HSUPA
(900/1700/1900/2100 MHz ) támogatással is rendelkezik. A mobil
Wi-Fi
adóvevővel valamint
A2DP
képes
Bluetooth
2.0 adóvevővel is rendelkezik. A navigációról
A-GPS
gondoskodik. A belső memória 400
MB
-os, melyet
microSD
kártyával bővíthetünk. A 158 grammos telefon 110x53x16.7 milliméteres méretekkel rendelkezik, mely a felszereltséget tekintve igen kedvező.

A gyárilag telepített alkalmazások közt, az
Internet
Explorer mellett Opera 9.5 böngészőt,
RSS
olvasót, teljes Office Mobile csomagot, Outlook Mobile programot is találunk