Szórakozás
Sci-Fi - 2008-08-27
A Cowon már régóta gyárt MP3 illetve hordozható médialejátszókat és a tÅ?lük megszokott abszolút csúcsmodellek mellett számos kisebb eszközt is kínálnak, mint például a mostani trióâ?¦
Az új hármas már az idei IFA újdonságai lesznek, legalábbis a Cowon részéről, melyről a Koreai adatlapok is tájékoztatnak minket. Mindegyik most bemutatott változat rendelkezik
T-DMB
mobil TV vételi képességekkel (bár nálunk ennek vajmi kevés hasznát látjuk majd) és ahogy azt a cég eszközeitől megszokhattunk rendkívül széles körü a formátum támogatottsága. Cowon S9
Az S9 egyik érdekessége, hogy 3.3
colos
AMOLED
megjelenítővel rendelkezik, mely 480x272 pixel
felbontású 16 millió szín megjelenítésére képes. Ezen felül a megjelenítő kapacitív érintő technológiával rendelkezik, ami azt jelenti, hogy ujjunkkal szabadon vezérelhetjük. A készülék ezen felül 500 MHz
–es kétmagos processzorral rendelkezik, illetve találunk benne FM
rádiót és diktafon funkciót is. Az apróság ezenfelül rendelkezik gyorsulásmérővel és TV kimenettel is, valamint a gyári adatok szerint 40 órás zene lejátszásra képes.Cowon O2
Az O2 típus 4.3 colos
TFT
LCD
érintőképernyővel rendelkezik. Az SD
kártya olvasó mellett a készülék 8, 16 illetve 32 GB
-os belső memóriával kerül majd forgalomba. Természetesen S9-eshez hasonlóan rendelkezik diktafon funkcióval. Cowon L3
A hármas közül az L3-nak van a legnagyobb, 7 colos,
WVGA
felbontású érintés érzékeny TFT LCD megjelenítővel. A készülék különlegessége az FM transmitter mellett, hogy SIRF Star III-as GPS
vevővel is rendelkezik. A specifikációk egyelőre felületesek és hiányosak, részleteket ahogyan árat illetve pontos piaci megjelenést feltehetően az ide IFA kiállításon tudunk meg.





