Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Számítástechnika
MaxRay - 2008-05-21

Az évtized végére érkezik az újgenerációs százdolláros laptop, mely kettÅ?s érintÅ?képernyÅ?vel fog rendelkezni a korábbinál is kisebb fogyasztás mellett…


Az egyedülálló kezdeményezés, mely százdolláros laptop tervezését és gyártását tüzte ki célul a kezdeti nehézségek után, ha nehezen is talpra állt. Az OLPC (One Laptop Per Child) alapítvány elnöke és alapítója Nicholas Negroponte bejelentette az XO laptop második generációját az XO-2-t.

A különleges továbbra is rendkívül alacsony áron készített gép technikai részleteiről egyelőre nem sokat tudni, azonban az már biztos hogy a 2010-re elkészülő új modell kettő érintőképernyővel lesz felszerelve és nem lesz hagyományos klaviatúrája. AZ új modell egyúttal kisebb és könnyebb is lesz, mint a jelenlegi XO laptop, és megjelenését tekintve inkább egy szétnyitható
e-book
olvasóra fog hasonlítani semmint egy laptopra. „Egy könyvnek kell lennie a következő generációs laptopnak” – nyilatkozta Negroponte. A kettős érintő képernyőnek számos előnye van, hiszen a különféle alkalmazásokhoz egyedi billentyüzetet lehet hozzárendelni, valamint az egyes nyelveknek megfelelő virtuális billentyüzetet és kiosztást lehet készíteni pusztán a megfelelő
software
segítségével. Ezen felül a fiatalabb gyerekeknek egyszerüsített billentyüzetet lehet készíteni és ahogy idősödnek ezt folyamatosan bővíthetjük.

A teljes formai újratervezés mellett a gép energiafogyasztását is csökkentették méghozzá 1 W-ra. Negroponte 2010-re teszi az új XO-2 modell megjelenését.