Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Érdekességek
MaxRay - 2007-11-29

A Google bejelentette új stratégiai kezdeményezését, amelynek célja áram elÅ?állítása megújuló energiaforrásból, a szénnél olcsóbban...



A projekt jelenleg mérnököket és energetikai szakértőket toboroz, akik a kutatási és fejlesztési munkálatokat irányítanák, amelyek először a napelemekre, a fejlett geotermikus rendszerekre és más területekre koncentrálnak majd. 2008-ban a Google több tízmillió dollárt szándékozik a megújuló erőforrásokra irányuló kutatásra, fejlesztésre és egyéb befektetésekre fordítani, illetve további nagyobb összegeket a korszerü energiával kapcsolatos, jelentős megtérüléssel kecsegtető projektekre.

„Nagyszabású, energiaigényes létesítmények kialakításában már nagy gyakorlatunk van hatékony adatközpontjaink révén – mondta Larry Page, a Google társalapítója és termékekért felelős elnöke. „Hasonló kreativitással és szakértelemmel látunk hozzá a megújuló energiaforrásokon alapuló áram-előállítás globális kihívásához, amelynek célja a szénből nyertnél olcsóbb áram.”

Page hozzátette: „Már eddig is óriási erőfeszítéseket tettek e téren. Olyan technológiák születtek, amelyek lehetővé teszik a szén-alapú megoldásnál olcsóbb áramfejlesztést – a Nap hőenergiája például igen kézenfekvő módja ennek. Ezenkívül tovább kívánunk fejleszteni olyan technológiákat, amelyek szintén költséghatékonynak és környezetkímélőnek bizonyulhatnak. Már most rátaláltunk néhány lehetőségre, de vélhetőleg ennél jóval több merül fel a jövőben.”

Page így folytatta: „A tehetséges müszaki szakemberek, a nagyszerü partnerek és a jelentős beruházások reményeink szerint gyors előrehaladást eredményeznek. Elsődleges célunk egy 1 gigawatt kapacitású, a szénnél olcsóbb, megújuló energiaforrás kifejlesztése – hiszen ennyi energiával egy San Francisco-méretü várost is el lehet látni árammal. Optimisták vagyunk, ezért úgy véljük, ehhez nem kellenek évtizedek, hanem néhány év is elegendő lesz.”

„Ha ezt a célt elértük, és nagy mennyiségben tudunk a szénnél olcsóbb áramot termelni a megújuló erőforrások révén, akkor olyan megoldás lesz a világ kezében, amellyel jelentős mennyiségü áramhoz juthat a széndioxid-kibocsátás jelentős csökkentése mellett. Természetesen ez nekünk is jó üzlet lenne.”

A szén jelenleg sokak számára az elsődleges energiaforrás a Földön, hiszen világszinten a villamosáram 40 százaléka innen származik. Az ebből keletkező üvegházhatást okozó gázok környezetkárosító hatása napjaink egyik legnagyobb problémája. A szénnél olcsóbb, megújuló erőforrásból előállított áram a káros emisszió globális csökkentésében kulcsfontosságú szerepet játszana.

„Az olcsóbb, alternatív energia nem csak környezeti, hanem gazdasági szempontból is kritikus fontosságú, hiszen számos olyan ország fejlődéséhez járulhatna hozzá, amelyekben jelenleg minden energiaforrásból hiány van” – magyarázta Sergey Brin, a Google társalapítója és a technológiáért felelős elnöke.

„Több csoport is teljes erővel dolgozik azon, hogy olcsó, megújuló erőforrásból származó áramot állítson elő. Mi szeretnénk ezekhez az erőfeszítésekhez hozzájárulni, hogy a technológia még olcsóbb és még hamarabb elérhető legyen. A jelenlegi befektetési kritériumok nem garantálják, hogy az olcsó, tiszta és megújuló energia elég gyorsan piacra kerül ahhoz, hogy megakadályozza a klímaváltozás legaggasztóbb fejleményeinek bekövetkeztét” – mondta Dr. Larry Brilliant, a Google.org <[%A=http://google.org/%]http://google.org/[%A%]>, azaz a Google jótékonysági szervezetének igazgatója. „A
Google.org bízik abban, hogy az ígéretes technológiák kutatásának és az azokon dolgozó cégeknek a támogatásával, illetve saját kutatás-fejlesztési tevékenységünkkel hozzájárulunk egy ’zöldenergia–forradalomhoz’, amely a szénnél olcsóbb módját adja az energiatermelésnek.”

A csoporttal együttmüködve a Google.org mérföldkövet jelentő befektetésekkel és ösztöndíjakkal mutatja az utat a széntüzelésü erőmüveknél költségtakarékosabb megoldások felé. A Google ezenkívül számos, az energetika terén tevékenykedő szervezettel fog együttmüködni célja elérése érdekében: vállatokkal, K+F laboratóriumokkal és egyetemekkel. A Google.org például jelenleg is két olyan céggel közösen dolgozik, amelyek alternatív energiára épülő technológiákkal foglakoznak:

  • A pasadena-i illetőségü eSolar elsősorban a nap energiájának felhasználására specializálódott, a hagyományos erőmüvek üzemanyagait a napenergiából nyert hővel kívánja helyettesíteni. Az eSolar által kifejlesztett technológia lehetőséget nyújthat a szénnél olcsóbb, közüzemi méretü áramtermelésre.
További információk: [%A=http://www.google.com/corporate/green/energy/esolar.pdf%]http://www.google.com/corporate/green/energy/esolar.pdf[%A%]
  • Az alameda-i Makani Power a légkör felső rétegeiben található szelekből nyerhető energiával foglakozik. Ezzel a jelenlegi áramszükséglet jó részét fedezni lehetne.
További információk: [%A=http://www.google.com/corporate/green/energy/makani.pdf%]http://www.google.com/corporate/green/energy/makani.pdf[%A%]

A mai bejelentés a legújabb lépés a Google azon törekvésének terén, hogy segítse egy tisztább és zöldebb jövő létrejöttét.

A Google folyamatosan tevékenykedik annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten energiatakarékosan és környezettudatosan müködjön. A cég idén tavasszal jelentette be, hogy 2007-től teljes széndioxid-kibocsátását ellentételezni kívánja – és a legjobb úton halad ennek teljesítése felé. Ez év végéig a Google több olyan erőfeszítést is tett és tesz, amelyek a károsanyag-kibocsátás csökkentésére, illetve a környezetbarát fejlesztések felgyorsítására irányulnak:
· Olyan korszerü energiatakarékos technológia kifejlesztése, amely lehetővé teszi az adatközpontok üzemeltetését és hütését az Egyesült Államokban és szerte a világon.
· A Mountain View-ban található központ áramszükségletének részleges fedezése az 1,6 megawattos vállalati napelem-rendszer segítségével – utóbbi az egyik legnagyobb ilyen rendszer az USA-ban.
· Az elektromos autók fejlesztésének felgyorsítása és elterjesztése a RechargelT kezdeményezés segítségével – ennek keretében a Google többek között 10 millió dollárt fog befektetni a legígéretesebb vállalkozásokba – [%A=http://www.google.org/recharge/%]http://www.google.org/recharge/[%A%]
· A Google és az iparág többi piacvezető cége 2007-ben megalapította a Klímaváltozás Elleni Iparági Kezdeményezést (Climate Savers Computing Initiative), az energiatakarékosabb számítógépek és szerverek kifejlesztését és használatát szorgalmazó konzorciumot – [%A=http://www.climatesaverscomputing.org/%]http://www.climatesaverscomputing.org/[%A%]
· A Google.org-on keresztül olyan szabályozások kidolgozása, amelyek a megújuló erőforrások fejlesztésére és alkalmazására ösztönöznek – ilyen szabályozás lehet például az U.S Renewable Energy Standard is.