Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Érdekességek
MaxRay - 2006-12-05

A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ idén negyedszer hirdette meg a

 
A <19 Szabadfogású Számítógép versenyen idén 525 pályamüvet értékelhetett a zsüri, amelyet 443 nevező küldött be egyénileg, illetve csapatban. Az előző évekhez képest idén a lányok is nagyobb versenyszellemet éreztek, hiszen több mint 100 lány tette próbára kreativitását, fantáziáját és tudását. A pályamüvek többsége az idei évben is vidékről érkezett (82%), de a határon túlról is sokan pályáztak, így például Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és az Egyesült Királyságból.
 
Az idei évben is legtöbben weboldallal neveztek, amelyben a legújabb internetes megoldásokat mutatták be a versenyzők. Sokan animációt, illetve videót készítettek, de nem elhanyagolható a grafikák és rajzok iránt mutatott lelkesedés sem. Egy kisebb tábor, kitünő elgondolásokkal programokat, játékokat, szoftvereket hozott létre.
 
Ötletekből, kreativitásból, szellemességből tehát az idei évben sem volt hiány a <19 Szabadfogású Számítógép versenyen, amelyből látható, hogy a 19 év alatti korosztály milyen odaadással veti bele magát a számítógép rejtelmeibe. A versenyen alsó korhatár nincs meghatározva, a legfiatalabb versenyző épp betöltötte a hatodik életévét.
 
Az informatikus szakemberekből és müvészekből álló zsürinek nehéz feladata volt a díjazottak kiválasztásakor, hiszen rendkívül sok színvonalas pályamü érkezett. A fődíj az Origo által felajánlott 1.200.000 Ft értékü ösztöndíj volt, amelyet  két versenyzőnek megosztva ítélt oda a zsüri.
 
Az egyik fődíjas Jurik Kristóf (16, Budapest) , a Svindli címü animációs film készítője. A pályamü rendkívül egyéni, érett látásmódjával és kiforrott képi világával messze kiemelkedett a beérkezett munkák közül. A mindössze tizenhat éves filmkészítő arra is képes volt, hogy látszólag össze nem illő látványelemek együttes szerepeltetésével folyamatosan megújuló, érdekfeszítő vizuális dramaturgiát hozzon létre, amely mindvégig leköti a nézőt.
 [%IMAGE=3083%]
A másik fődíjas a már tavaly is versenybe szálló díjazott Topor Zoltán (18, Budapest)[%BOLD%],[%BOLD%] aki a tavalyi robottal szemben idén honlappal pályázott. Két szempontból is figyelemre méltó az elektronikus kapcsolási rajzok, szakmai hírek, a hobbiból szerzett és bővített tudás megosztására szolgáló portál. Egyrészt tekintélyes lexikális tudást halmozott fel az elektronikus barkácsolás témakörében, másrészt mindezt a téma iránt érdeklődő népes közönség aktivizálásával érte el. A tudásmegosztás és a köré szerveződő civil közösség kiemelkedő példája ez a weboldal, amelyet ifjú alkotója nemcsak tervezett és programozott, de az ott zajló virtuális klubélet motorjaként élettel is megtölt.

A C3 Alapítvány által felajánlott IBM notebookot Ollári Szabolcs[%BOLD%] [%BOLD%](17, Bóly) vihette haza, aki Zajmüvek címmel küldött be pályamüvet a versenyre. "Minden zene" - mondta a XX. század legnagyobb zeneszerző-gondolkodója, John Cage. Pályázónk is ebből a gondolatból indul ki, amikor dalait teljes egészében mindennapi zörejekből építi fel. A Zajmüvek címü CD‑n nyolc, könnyüzenei indíttatású, mégis nagyon egyéni hangvételü szám található. A hangok szerkesztése, átalakítása, a formai építkezés, a bátor ritmikai ötletek következtében karakteres, szellemes darabok születtek, amelyekben a szerzőnek sikerül bebizonyítania, hogy környezetünk minden egyes hangja zenei hangszerré válhat kezünkben (számítógépünkben), ha megfelelő nyitottsággal és zenei tehetséggel közelítünk feléjük.
 [%IMAGE=3085%]
Dombi Szabolcs és testvére, Botond (12 és 9, Sepsiszentgyörgy) a Microsoft által felajánlott X-Box-szal és két játékkal lett gazdagabb, a zsüri és a Ki engedte ki a kutyuskákat címü pályamü megtekintői pedig egy igazán szívhez szóló gyurma animációs filmmel. A fiatal alkotó- és testvérpáros több pályamüvel nevezett az idei versenyre, és ezek mindegyike árulkodik az animációs film iránti szenvedélyükről. Az animáció különböző területein egyaránt dolgoztak; készítettek számítógépes-, rajz- és gyurmafilmet. Önállóan vagy közösen rendezik, forgatják, modellezik, mozgatják, rajzolják, vágják filmjeiket, s mindezt otthoni körülmények között. A két kiskutya találkozását elmesélő közös gyurmafilmjük színes világával, kedves karaktereivel nyerte el a zsüri tetszését. Az alkotók alaposságát jellemzi a szereplők finom mozgatása.
 
A C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítványnak nagy örömére szolgál, hogy immár negyedik éve ösztönözheti a fiatalok számítástechnikai kreativitását, újításait a <19 Szabadfogású Számítógép versennyel, és minden évben rendkívül egyedi, fantáziadús megoldások születhetnek.
 

További díjazottak:


SAGEM által felajánlott mobiltelefont nyert:
Duszka Péter (18, Békés) -Alterego, videó
Molnár Luca (16, Radostyán) - 40’s, grafika
Bene Tamás (17, Budakeszi) - Molekuláris Elektrolizáló Berendezés, program
Juhos Ádádm (13, Budapest) - JAP Team Server, web
Czentnár Simon (15, Budapest) - Történetek a gyurmakönyvből, animáció
 
A Microsoft által felajánlott egér, billentyü, játék csomagot nyert:
Csákvári Attila (14, Budapest) -GÉPház, hardver
Prokisch Dániel (15, Debrecen) - Egy kis séta, animáció
 
A T-Online által felajánlott honlapcsomagot nyert:
Gergó Márton (17, Budapest) - Love Story, animáció
Lipták György (17, Solymár) - Cubes, videó
Tóth Dániel Gábor (12, Gyöngyös) - Mesevilág, rajz
Szabó Dániel (18, Budapest) - Autós Kártya 2, játék
Dabóczi Gergely (16, Érd) - Quatris, játék
Gyökeres Vilmos (17, Miskolc) - Angyalok zongorája, program
Szárnyas Gábor (17, Kőszeg) -GAUSS Budapesten, honlap
Gizella Gergely (16, Zsámbék) -EngAme, honlap
Borbély Zsófia (12, Miskolc) - Szmájli nevelde, honlap
Brzózka Ádám (18, Szeged) - TheDubber, program
 
A verseny további támogatói: Compoffice-R Kft.,
Internet
Szolgáltatók Tanácsa, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Jövő Háza Központ, Est.hu