Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Fotózás
MaxRay - 2006-10-25

Az autós világ talán két legismertebb cége, immár a számítástechnika porondján is képviselteti magát...


Már első pillantásra is láthatjuk, érezhetjük, hogy két teljesen eltérő gépről van szó, melyek tervezésekor más-más szempontokat vettek figyelembe alkotóik.

[%IMAGE=2839%] A Ferrari 5000-es széria négykerekü névadójához hüen, igyekszik a maximális teljesítményt és felszereltséget nyújtani. A burkolatnál felhasznált anyagok egytől-egyig minőségről árulkodnak. Szénszálas fedél, selymes tapintású belső. A vonalvezetés viszont már-már átlagos és a ház formavilága nem különbözik egy átlagos Acer laptoptól. A Lamborghini ezzel szemben már a fedelével is igyekszik eszünkbe jutatni névadójának emlékezetes aszfaltszaggatóit, hiszen egy áramvonalas kialakítású díszítőelem töri meg a laptop felső részének síkját, mely egyben a státuszjelző
LED
-eknek is helyet ad. A Lamborghini esetében kétféle gyöngyházmetál fényezésü fedél közül választhatunk, melyek sárga illetve fekete. A hivalkodó és egyértelmüen szemrevalóbb külsővel ellátott gép, karcsú és a 15
colos
kategóriában pehelysúlyúnak mondható hiszen még 2.5 kiló sincs szemben a Ferrari 3 kilójával. Mindkét gép billentyüzete igazán kiváló volt, és a hosszas gépelés sem jelentett gondod. Az érintőpad tekintetében is a legjobbat kapjuk, és a kijelzőknek megfelelő arányban. A Ferrarinál sajnos nincs gördítő sáv az érintőpad szélén, helyette viszont találunk négyirányú görgető gombot. A Lamborghini esetében a belső státuszjelző LED-ek hideg kék színben pompáznak és roppant tetszetősen lettek elrendezve. Viszont, hogy melyik mit jelez azt igen nehéz kitalálnunk, mivel a hozzájuk tartozó feliratok és kis ikonok alig észrevehetők a fekete alumínium burkolaton.[%IMAGE=2840%]

A hangrendszer tekintetében, legalábbis ami a vezérlést illeti komoly minőségi különbségről nem beszélhetünk. Mindkét gépben
HD
hangchipeket találunk, a Ferrariban egy Realtek gyártmányú a Lamborghiniben pedig egy SoundMax
chip
gondoskodott a hangról. A Ferrari beépített hangszóróinak hangminősége bizony korántsem nevezhető élvonalbelinek, közepes hangminősége inkább egy átlagos, belépő szintü laptop színvonalát juttatta eszünkbe. A Lamborghini hangzása sokkal tisztább és élvezhetőbb volt, de természetesen a tökéletes hangzáshoz minden esetben külső hangfalak használatát ajánljuk.

A motorháztetők alatt



Hogy megtudjuk, miért is olyan különlegesek ezek a laptopok, kicsit be kell kukkantanunk a belsejükbe, mert a csillogó külső felsősokú belsőt kell takarjon, legalábbis ezt gondolnánk. A Ferrari és az
AMD
összefonódása, nem csak a motorsportok terén, hanem ennél a gépnél is jól megfigyelhető, hiszen az új 5000-es modellben az AMD legújabb
Turion 64
X2 TL-60-as 2.0 GHz-es kétmagos processzora dübörög, mely természetesen 64 bites és 1
MB
másodszintü gyorsító tárat tartalmaz. A Lamborghini aerodinamikus testében a legújabb
Intel
Core 2 Duo 2.16 GHz-es kétmagos
processzor
rejtőzik, mely 64 bites utasításkészletet is kapott, és hihetetlen 4 MB másodszintü
cache
található a processzorban.

Mindkét masinában 2
GB
rendszermemória áll rendelkezésünkre, mely szinte mindenre elegendő. Ekkora rendszermemória esetében akár ki is kapcsolhatjuk a virtuális memóriát, hacsak nem szeretnénk komoly
3D
-s játékokat vagy aránytalanul memóriaigényes programokat, mint a PhotoShop futtatni.

A Ferrari kijelzője 15.4 colos és a mai trendeknek megfelelően 16:10-es képarányú szélesvásznú, melynek felbontása 1680x1050 pixel, ami lenyügöző képet produkál. A képminőséget tovább javítja az Acer cég CrystalBrite bevonata, mely szinte életre kelti a képeket. A vetélytársa 15 colos megjelenítővel rendelkezik és klasszikus képarányú, vagyis 4:3-as. Felbontása 1400x1050 képpont és ellátták egy Color Shine bevonattal is, így a képminőség ugyanolyan remek, mint a Ferrari esetében, mindössze az arányok mások. Ezen felül a Lamborghini esetében az Splendid technológia a színtelítettséget és fényességet automatikusan képes konfigurálni, hogy film, munka vagy játék esetében is a legmegfelelőbb képminőségben gyönyörködhessünk.[%IMAGE=2848%]

A Ferrariban egy ATI X1600-as 256 MB memóriával ellátott videókártya kapott helyet, mely nem a ma létező legnagyobb teljesítményü grafikus lapka, viszont erős középkategóriás teljesítményének köszönhetően még az újabb játékok is remekül futnak rajta. A Lamborghini grafikus teljesítménye azonban korántsem mondható egyedülállónak, jelentősen elmarad a Ferrari mögött. Az nVidia 7400VX videokátya messze nem nevezhető csúcsteljesítményünek. Tekintve a laptop árát és hogy milyen gépről is van szó, felfoghatatlan az átlagos grafikus teljesítmény.

[%IMAGE=2846%] Mindkét laptopban Seagate gyártmányú 160
GB
-os háttértárolókat találunk, melyek tekintélyes tárterületet biztosítanak számunkra. Az optikai meghajtóik képességeiben sincs különbség a gépek közt. Mindkét notebookban szuper multi
DVD
írót találunk, ami minden mai DVD formátumot kezel, ideértve a kétrétegü lemezeket is. A Ferrari esetében azonban tálcanélküli meghajtót alkalmaztak, mely nagyon hasznos, hiszen nem kell félnünk a tálca esetleges sérüléseitől, viszont a kisméretü 8 cm-es lemezeket sajnos nem tudjuk használni ezekben a meghajtókban. Opcionálisan választhatunk
HD DVD
meghajtót is a Ferrariba, persze egyelőre HD DVD filmet nemigen lehet hazánkban beszerezni.

Felszereltség és teljesítmény



Mindkét gépen megtalálhatóak az alapvető csatlakoztatási lehetőségek, és portok. Ennek megfelelően a FireWire, USB, szabványos v.92-es modem, és a gigabites
Ethernet
kártya sem hiányzik a gépekből.
S-Video
csatlakozót is találunk, valamint az infravörös adóvevő,
bluetooth
és a háromsávos
Wi-Fi
adók is az alapfelszereltség részét képezik.
[%IMAGE=2847%]
A Ferrari felszereltsége méltó névadójához, hiszen szinte minden extrát beleépítettek, amit egy laptopba csak elképzelhetünk. A kijelző felett 1.3
megapixeles
digitális kamerát találunk, de az olyan különlegességek sem maradta le, mint az ezDock portreplikátor csatlakozó vagy a
HDMI
digitális kimenet. A HDMI csatlakoztatási lehetőség noteszgépknél ma még igen ritkának számít. Mindezek mellett egy bluetooth-on keresztül csatlakozó
VoIP
telefont is kapunk a gép mellé, melyet a
PCMCIA
csatolón keresztül tudunk feltölteni és az elmaradhatatlan Ferrari egér is része az extráknak. Sajnos táskát nem kapunk a laptophoz, így erről külön kell gondoskodnunk. Ezzel szemben a Lamborghini szegényes extrái közt csak a jó minőségü, feltehetően Logitech gyártmányú egér és egyedi, exkluzív táska szerepel. Még az Asus gépeknél megszokott digitális kamera is kimaradt a laptopból. A felszereltséget kissé méltatlannak érezhetjük a Lamborghini névhez, viszont a laptop nagyon kicsi súlya kárpótolhat minket ezekért az apróbb hiányosságokért. [%IMAGE=2841%]

Teljesítmény

A Ferrari grafikus rendszere, ahogy arra már korábban is utaltunk, lényegesen komolyabb számítási teljesítményü, mint a Lamborghini videó vezérlője. Ennek megfelelően a játékoknál, illetve a nagy grafikus teljesítményt igénylő feladatok elvégzésekor a Ferrari minden esetben jobban fog szerepelni. [%IMAGE=2842%]
Ezt a
3D
Mark méréseink is alátámasztják, hol jól látszik a két grafikus rendszer teljesítménykülönbsége.

Ha viszont a processzorokat nézzük akkor a Lamborghini bizonyul erősebbnek. Tudományos számítások elvégzésekor, vagy komoly matematikai számításokat igénybevevő feladatok során a Core 2 Duo rendszerint jobban szerepelt, mint a Turion 64 X2.

Összegzés



Az eddigieket összefoglalva elmondhatjuk, hogy teljesítményben egyértelmüen a Ferrari a győztes, habár processzora némileg gyengébb a gép összteljesítménye lényegesen nagyobb, ráadásul lényegesen gazdagabb felszereltségü, versenytársánál. A külső és mobilitás terén viszont a Lamborghini jobbnak bizonyult hiszen könnyebb, karcsúbb és a géphez jár egy nem mindennapi notebooktáska, így garantált az elegáns megjelenés. Mindkét gép közel azonos árért vásárolható meg mely 800 ezer forint körül mozog, így most már csak el kell döntenünk, hogy a könnyed elegancia, vagy a teljesítmény és az extrák fontosak számunkra.

Ferrari 5000 technikai adatok


Processzor: AMD Turion64 X2 TL-60 2.0 GHz
Lapkakészlet: ATI
Rendszermemória: 2024 MB
Videó kártya: ATI X1600 256 MB memória
Képernyő méret: 15.4 colos
Képernyő felbontás: 1680x1050
pixel
WSXGA+
Hangkártya: Realtek HD Audio, SPDIF kimenet
Beépített hangszórók: 2 darab, sztereó hang
Merevlemez: 160 GB 5400 rpm
Optikai meghajtó: CD/DVD/ író, opcionálisan HD DVD író
Memória kártya olvasó: SD, MMC, MS,
MS
-Pro, xD
Hálóztai kapcsolatok: 10/100/1000 LAN, szabványos modem,
802.11a/b/g
Wi-Fi , bluetooth, infravörös port, PCMCIA
Portok: USB, FireWire, VGA,, S-Video, DVI, Acer ezDock
Extrák: 1.3 megapixeles beépített kamera, egér, bluetooth-os VoIP telefon
Súly: 3.1 kg
Méretek: 364 x 271 x 38 mm
Akkumulátor: 7800
mAh
(Li-Ion)
Bruttó ár: 800 280 Ft

Lamborghini VX1 technikai adatok


Processzor: Intel Core 2 Duo 2.16 GHz
Lapkakészlet: Intel 945 PE
Rendszermemória: 2024 MB
Videó kártya: nVidia GeForce Go 7400VX 256 MB memória
Képernyő méret: 15 colos
Képernyő felbontás: 1400x1050 pixel SXGA+
Hangkártya: SoundMax HD Audio, SPDIF kimenet
Beépített hangszórók: 2 darab, sztereó hang
Merevlemez: 160 GB 5400 rpm
Optikai meghajtó: CD/DVD/ író
Memória kártya olvasó: SD, MMC, MS, MS-Pro, xD
Hálóztai kapcsolatok: 10/100/1000 LAN, szabványos modem, 802.11a/b/g Wi-Fi , bluetooth, infravörös port, PCMCIA
Portok: USB, FireWire, VGA, S-Video
Extrák: hordtáska, egér
Súly: 2.43 kg
Méretek: 331 x 272 x 30 mm
Akkumulátor:4800 mAh (Li-Ion)
Bruttó ár: 779 880 Ft