Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Számítástechnika
MaxRay - 2005-12-08

2005.december 6-án a Logitech hét különbözÅ? terméke kapta meg a „2006 CES Innovations” díját kiemelkedÅ? formatervezése és mûszaki megoldásai elismeréseként.


A kitüntetett termékek között volt a Logitech G5 lézeres egér is, amit a számítógépes alkotóelemek kategória legrangosabb helyezésével, a “Best of Innovations” (legjobb újítás) díjával jutalmaztak. „Igazán örülünk, hogy termékeink effajta elismerésben részesültek, és különös büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen komoly intézmény ítélte nekünk ezt a sok kitüntetést” – mondta Guerrino De Luca, a Logitech elnök-vezérigazgatója. „Ez igazolja, hogy az új termékek tervezésében és kifejlesztésében résztvevő embereink milyen komoly erőfeszítéseket tesznek, ugyanakkor jól alátámasztja a Logitech folyamatos elkötelezettségét az újítások, a minőség és a kiemelkedő formatervezés mellett.”
A díjakat hivatalosan ma jelentette be New Yorkban a Consumer Electronics Association (Szórakoztató Elektronikai Szövetség). A díjnyertes Logitech termékek mindegyike kiállításra kerül a 2006-os nemzetközi CES bemutatón Las Vegasban, január 5-től 8-ig.
A következő oldalakon sorra vesszük a díjnyertes termékek legfőbb tulajdonságait.

Logitech G5 lézer-egér


[%IMAGE=1617%]A számítógépes alkotóelemek kategóriában a legjobb újítás díjának nyertese, ez az extrém teljesítményre képes Logitech G5 lézeres egér bármilyen játékos keze alá pontosan bekonfigurálható. A nagyteljesítményû letapogató akár a lélegzetelállító 2000
dpi
felbontásra is képes, amit menet közben egészen 400 dpi -re lehet csökkenteni. Az egér tömegeloszlását az egér vázába illeszthető tálcán 16-féle kombinációban elhelyezett miniatûr súlykorongokkal lehet szabályozni. A Logitech játékhoz minősített lézeres mozgáskövetése páratlan pontosságot biztosít. A Logitech G5 lézeres egér radikális, kézzel festett borítást visel, amiben a rozsdabarna, a füstszürke és az ezüst színek keverednek. Minden egyes egeret hétlépcsős festési eljárással véglegesítenek, és az egyes rétegeket kézzel viszik fel, hogy minden példány egyedi maradjon.

Logitech G7 vezeték nélküli lézer-egér


[%IMAGE=1618%]A számítógépes alkotóelemek kategória másik kitüntetettje, a Logitech G7 lézeres vezeték nélküli egér a játékosoknak egy valóban játékhoz minősített egeret kínál a szokásos kábelek nélkül. Kettő darab, pillanatok alatt cserélhető akkumulátor jár hozzá, hogy az egér soha ne maradhasson áram nélkül. A Logitech 2,4
GHz
-es digitális vezeték nélküli technológiája intelligens frekvenciaváltás segítségével el tudja kerülni azokat a rádiócsatornákat, ahol interferencia lépne fel. A G7 egérben ugyanaz a kiemelkedő teljesítményû letapogató dolgozik, mint vezetékes testvérében, a G5-ben.

Logitech V400 vezeték nélküli lézer-egér laptopokhoz


[%IMAGE=1619%]Kitüntetést kapott még a számítógépes alkotóelemek kategóriában a Logitech V400 Laser Cordless Mouse for Notebooks, egy nagyteljesítményû és strapabíró, laptop gépekhez készült egér, amivel bárhol a világon dolgozhatunk. Innovatív kettős-lézeres letapogatásának köszönhetően nagyon sokféle felületen remekül mûködik. A Logitech 2,4 GHz-es digitális vezeték nélküli technológiája olyan megbízható rádiókapcsolatot tart fent a számítógéppel, ami még egy zsúfolt repülőtéri környezetben is jól használható, a laptop géptől akár 10 méteres távolságból is. Hogy ne viselje meg annyira az utazás, az egér tetszetős külseje alatt ütésálló „páncélréteg” lapul, amit megerősített keret és dupla gumifogódzó egészít ki.

Logitech Cordless Desktop MX 5000 Laser


[%IMAGE=1621%]A számítógépes alkotóelemek kategória díjazottja, a Logitech Cordless Desktop Mx 5000 Laser egér és billentyûzet kombináció segít egyszerûen kezelni azt a rengeteg információt, ami a számítógépes munka során körülveszi az embert. A beépített
LCD
képernyőn értesítések jelennek meg a beérkező
e-mail
vagy szöveges üzenetekről, láthatjuk rajta kedvenc zenelistáinkat és internetes rádióállomásainkat. A termék a számítógépet vezeték nélküli
Bluetooth
csatlakozással egészíti ki, amivel Bluetooth mobil eszközeink és a
PC
között adatokat szinkronizálhatunk.

Logitech G15 billentyûzet


[%IMAGE=1620%]Az elektronikus játék kategóriában kapott elismerést a Logitech G15 billentyûzet, ami az elszánt PC játékosok számára korábban nem látott szinten kínál programozhatóságot és irányítást. Beépített LCD kijelzője van, 18 programozható nyomógombja, és mindehhez egy olyan fejlett szoftver, amivel minden játékhoz könnyen beállíthatjuk egyedi parancsainkat. A szabályozható dőlésszögû, háttérvilágításos LCD képernyő bármilyen játékinformáció vagy más alkalmazásból származó adat megjelenítésére képes a játék menetének megszakítása nélkül.

Harmony 890 Pro Advanced univerzális távirányító%] [%IMAGE=1622

A szórakoztató elektronika kategória egyik nyertese a Logitech Harmony 890 Pro távirányító rádiófrekvenciás és infravörös jeleket is használ, hogy pontos és teljes körû vezérlést biztosítson házimozi rendszerünk minden – a lakásban akár több helyre szétszórt – elemének. Nem kell közvetlen rálátásnak lennie a távirányító és az irányított eszközök között: akár a másik szobában, zárt ajtók mögött elhelyezett készülékeknek is parancsolhatunk vele. A távirányító Európában Harmony 895 Pro néven került forgalomba, és támogatja a Z-Wave vezeték nélküli szabványt is, amit világítási, légkondicionáló és biztonsági rendszerek használnak.

QuickCam for Notebooks Pro webkamera


[%IMAGE=1623%]A számítógépes kiegészítők kategóriában ért el helyezést a Logitech QuickCam for Notebooks Pro webkamera, ami a Logitech eddigi legjobb mûszaki megoldásait tömöríti rendkívül kompakt és szép formába. A webkamera váza mindössze 5 centiméter magas, kevesebb, mint 2,5 centiméter széles, és 1 centiméter mély. Valódi 1,3
megapixeles
érzékelője kiváló minőségû videó- és állóképeket készít még kedvezőtlen megvilágítás mellett is. A QuickCam for Notebooks Pro beépített mikrofonjával és akusztikus visszhangszûrő szoftverével tökéletesen megfelel kihangosított videohívásokhoz is. A tartozék Logitech Video Effects szoftverrel lehetőségünk nyílik saját arcképünkhöz rajzolt kiegészítőket (pl. szemüveget) illeszteni vagy azt teljes egészében egy animált rajzfilmfigurára cserélni egy videobeszélgetés közben.