Ha szomszédunk saját vezetékeit ráköti a lépcsőházban levő villanyóránkra, a törvény egyértelmû, ez lopás. Hasonlóképp büntethető, ha valaki kábeltévés, telefonos, vagy elérést adó vezetékeinkre kapcsolódik engedélyünk nélkül. De mi a helyzet a drótnélküli helyi hálózatokkal?
A jogosulatlan rákapcsolódás nehezebben észlelhető és az ilyen behatolás, a netlopás az azonnal szembeötlő jelek hiányában nehezen bizonyítható. Az áldozatok többsége nem is tud arról, hogy megrövidítették.
A hálózatok elleni támadások szelídebb változatai - látszólag - nem járnak közvetlen károkozással, hisz a nettolvaj tevékenysége nem feltétlenül irányul lokális károkozásra. A veszteség azonban tagadhatatlan és elkerülendő: az illetéktelen és jogosulatlan rákapcsolódással elvész helyi hálózatunk adatainak bizalmassága, hitelessége, és a szélessávú internetkapcsolat egy - néha jelentős - részét is "lenyúlja" a támadó.
A nyár elejei uborkaszezon híre volt, hogy Floridában netlopásért letartóztattak egy 41 éves férfit, aki lakókocsijában ülve kellő védelemmel el nem látott helyi hálózatokra akaszkodott rá anélkül, hogy áldozata lakásába behatolt volna.
Ez a fajta kibertámadás sokkal gyakoribb, mint azt vélhetnénk. A kapcsolat lassulását nem feltétlenül kell és lehet a háttérzaj növekedésének a számlájára írnunk, bár természetesen ez sem hanyagolható el teljesen. A lassulás oka gyakran egy a szomszédban - -unk hatótávolságában - üzemelő WLAN adapterrel dolgozó számítógép, amely szándékosan vagy véletlenül ráakaszkodik drótnélküli hálózatunkra.

A célpontok
Szállodákban, irodaházakban, ahol ma már magától értetődő a WiFi rendszerek használata, főként, ha eleve az ellátás része a WLAN és a szélessávú internetelérés, az ilyen kalózkodás nem feltétlenül szándékos. Amikor az ember két egyforma erős és nyílt jelet kap, vajon melyíket használja?
A WiFi hálózatok három alapvető módszerrel állnak fel:
1 - láthatóak és nyilvánosak, nem igényelnek jelszót a hozzáféréshez,
2 - láthatók, de jelszóval védettek,
3 - rejtettek, jelszavas védelemmel rendelkeznek.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy míg a látható hálózatok többsége nyilvános, állandóan növekszik azok száma, akik otthonukban vagy irodájukban állítanak fel WLAN hálózatokat kellő biztonsági intézkedések nélkül. Az internet-előfizetők többsége nem IT-szakember, így nem tud(hat)ják, hogyan kell(ene) fel-, illetve beállítani a titkosítást és az egyéb biztonsági szolgáltatásokat.
A hackerekkel szemben a magánfelhasználók védtelenek, könnyû prédának számítanak, hacsak nem vesznek igénybe szakértői segítséget. A támadások hatékonyságát növeli, hogy olyan internetoldalak is léteznek (például a wigle.net), melyek a számítógépes bûnözők számára gyûjtenek adatokat a potenciális célpontokról, azaz az egyes körzetekben hozzáférhető védtelen vagy gyenge védelmû vezeték nélküli helyi hálózatokról.[%IMAGB%]
A szakértők szerint az otthoni és kisirodai (SOHO) hálózatok 50-70 százaléka nem rendelkezik kellő védelemmel. A WiFi hálózatokba könnyebb betörni, mint a hagyományos vezetékes hálózatokba. Nem csupán azért, mert itt nem kell megbontani a kábeleket, hanem azért is, mivek a hálózaton utazó jelszavak és felhasználónevek könnyen lehallgathatók, s így az információ-vámpír támadók már a jogosult felhasználók adatait megadva léphetnek be legközelebb a kiszemelt hálózatokba.
Kérdéses azonban, hogy miképp lesz lehetséges olyan módon lebuktatni a WiFi hálózatok betörőit, hogy a bizonyítékokat a bíróság is elfogadja, és megtorlásul kellően súlyos ítéleteket hozhasson.