Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Mobil
Mephi - 2005-07-06

Az egyenrangú internetes fájlmegosztás képessége eddig csak a PC-és világ privilégiuma volt, azonban hála két lelkes egyetemi hallgatónak, a technika elérhetÅ?vé válik okostelefonokon



Két Budapesti Mûszaki Egyetemi hallgató, név szerint Kelényi Imre és Molnár Balázs a Symella programmal egy olyan alapvető Gnutella
kliens
(egyenrangú fájlmegosztó program) létrehozására törekedet, ami képes futni
Symbian
okostelefonokon. Az
alkalmazás
lehetővé teszi a telefonok számára az akár több szálon futó letöltést is. Bár a Symella messze van az optimális szinttől, – így még nem versenyezhet a PC-és világ nagy neveivel (mint a LimeWire, BearShare, stb.) - de alapul véve, hogy a fejlesztő páros a semmiből kiindulva alkotta meg a programot, mindössze három hónap alatt, mindenféleképen szép teljesítménynek mondható.

A Symella név a SYMbian és a gnutELLA szavak összevonásából származik, ami egyből el is árulja, hogy az alkalmazás: egy Gnuttela kliens Symbian okostelefonokra.

Mi is a Gnutella?

Egy olyan információkereső program, amivel anonim módon kereshetünk információkra, ráadásul úgy, hogy a kereső – szemben a tradicionális keresőkkel - nem befolyásolja a keresésünket. Így semmi nincs a felhasználóra kényszerítve, aki maga irányíthatja a kereset információ kiválasztását.

Symbian-ra optimalizálva

Mivel a Symella kimondottan Symbian rendszerekre lett optimalizálva (Series 60, Series 80-as telefonokra) futtatásához ilyen mobilok szükségesek. Amire még szükségünk van, hogy kihasználhassuk a program nyújtotta lehetőségeket: rengeteg memória (akár 1-2
GB
-nyi memória kártyával) és minél nagyobb
sávszélesség
(GPRS, EDGE, 3G).

A program jövője

Ami a Symbian nyújtotta mobil platformon lehetséges, az integrálva van a programba, viszont a tökéletes optimalizálás még rengeteg fejlesztési időt emészthet fel. A szerző páros reméli, hogy más programozok is felhasználják a már meglévő rendszert, még jobb, hasonló
szoftverek
megírására, és így egyszer egy tökéletes kliens kerülhet a piacra.