Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Mobil
MaxRay - 2005-05-23

A miniatûr tenyérszámítógépek, ismertebb nevükön PDA-k, nagyon hasznos kis szerkezetek: helyettesítenek egy jegyzetfüzetet, telefonregisztert, írhatunk velük e-mailt, sÅ?t, még zenét is hallgathatunk rajtuk.



[%TAB%]Sokakban felmerülhet persze, hogy hogyan is tehetnénk zsebre a
PDA
-kat, ha 17
colos
képernyőjük lenne. Szerencsére ez a probléma is megoldódni látszik, ugyanis a világ több vezető technikai kutatóintézetében olyan kicsi kivetítőkön, vagyis projektorokon dolgoznak, melyek csupán akkorák, mint egy cigarettás doboz, és legalább 17 colos képet vetítenek a falra vagy az asztalra.

[%TAB%]Az Apple cégnek létezik egy prototípusa, ami csak a Mac-ekhez használható, 800x600-as felbontású képet vetít, és a szerkezet egy újratölthető
lítium
akkumulátorról akár órákat üzemelhet. Sajnos ez a zsebprojektor soha nem került kereskedelmi forgalomba.

[%TAB%]A Mitsubishi Electric kutatólaboratóriumában is dolgoznak hasonló eszközön, ami forradalmasíthatná a PDA-k használatát. A kulcsa az ilyen kisméretû kivetítőknek, hogy olyan fényforrást kell találni, ami elég kicsi és elég keveset fogyaszt ahhoz, hogy beleférjen egy cigarettásdoboznyi eszközbe, de a fényereje mégis elég nagy ahhoz, hogy jól látható, éles képet tudjunk kivetíteni. Az újgenerációs
LED
-ek jelenthetik az egyik megoldást a problémára, és a Mitsubishi laboratóriumában is ilyenek fejlesztésén dolgoznak.

[%TAB%]Az első különálló változatok várható ára 500 dollár körül mozog majd, de a gyártók végső célja, hogy közvetlenül a PDA-ba építsék a kivetítő rendszereket.