Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Autó
sulaki - 2021-04-16

A legendás terepjáró nagyobb teljesítménnyel is elérhető lesz és egyedi kivitel is érkezik  

 

Kevés olyan ikon van az autóiparban, mint a Toyota közel hét évtizedes múltra visszatekintő terepjáró legendája, a most megújuló Land Cruiser. A új, a korábbinál erősebb 2,8 literes dízelmotort kapott: a 204 LE/150 kW-os teljesítményt és 500 Nm-es forgatónyomatékót kínáló új erőforrással az autó 3 másodperccel hamarabb, 9,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. A Stop & Start technológiának köszönhetően az átlagos üzemanyag-fogyasztás 7,0 l/100 km-re, a CO₂-kibocsátás pedig 192 g/km-re csökken. A felfrissített multimédia rendszer erősebb szoftverrel és gyorsabb kijelző-reakciókkal, Apple CarPlay® és Android Auto™ kompatibilitással igyekszik az ügyfelek kedvében járni, míg a biztonságról a második generációs Toyota Safety Sense gondoskodik, amely már a továbbfejlesztett gyalogos- és kerékpáros-felismerő PCS-t, és az intelligens adaptív sebességtartó automatikát is tartalmazza. Az új Land Cruiser mindezeken felül egy különleges, Black Pack kivitelben is elérhető, amely egyedi külső és belső stíluselemekkel teszi azonnal felismerhetővé az autót.

 

A Toyota közel 70 éves múltra visszatekintő, legendás Land Cruiser modellje mindig is különleges ajánlatnak számított a szegmensben, ami kimagasló megbízhatóságának, minőségének, tartósságának, hibátlan terepképességeinek, lenyűgöző luxusának, utaskomfortjának és presztízsének köszönhető. A világ több mint 190 országában kapható Land Cruisert szinte mindenütt az egyik legkeményebb és legmegbízhatóbb terepjáróként ismerik, és számos európai országban ez a modell áll a szegmens értékesítési listáinak élén. A felfrissített Land Cruiser még inkább rászolgál erre a megbecsülésre: 2,8 literes dízelmotorja most még erősebb lett, és az autóban megjelent a Stop & Start technológia; a multimédia-rendszer és az aktív biztonsági technológiákat egységbe fogó Toyota Safety System modernebb lett, és a kínálatban megjelenik a különleges stíluselemeket kínáló Black Pack csomag is. A jól bevált, 2,8 literes, négyhengeres,
DOHC
16 szelepes, közös nyomócsöves motornak mind a teljesítménye, mind a forgatónyomatéka magasabb lett. A blokk legnagyobb teljesítménye 27 lóerővel nőtt, így a motor 204 lóerőt teljesít 3000-3400 1/perc fordulatszámon, a legnagyobb forgatónyomaték pedig 50 Nm-rel, azaz 500 Nm-re gyarapodott, ami már az 1600-2800 1/perc fordulatszám-tartományban rendelkezésre áll. A 6 fokozatú automata sebességváltóval felszerelt Land Cruiser végsebessége 175 km/óra, és az autó 9,9 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órás tempóra, ami 3 másodperces javulást jelent az eddigi értékhez képest. Ugyanakkor a Stop & Start technológia alkalmazásával sikerült csökkenteni az átlagos üzemanyag-fogyasztást (0,7 literrel, 7,0 l/100 km-re) illetve a CO₂-kibocsátást (18 g/km-rel 192 g/km értékre).


A Toyota szakemberei az autó felszereltségét is tökéletesítették, felfrissítve a multimédia rendszert, ami erősebb szoftvert és gyorsabban reagáló képernyőt, multi-touch kijelzőt és személyre szabható nyitóképernyőt kapott, és a berendezés immár kompatibilis az Apple CarPlay® és az Android Auto™ rendszerekkel is. A multimédia ezen felül one-box keresést, kapcsolt szolgáltatásokat és over-the-air térképfrissítést is kínál. A kapcsolt szolgáltatások közt olyan tételek szerepelnek, mint a valós idejű, intenet-alapú közlekedési jelentések, a Google online keresés, vagy éppen a sebességmérő kamerákról, parkolóhelyekről, üzemanyagárakról és időjárásról szóló információk. A Land Cruiserben megjelennek a második generációs Toyota Safety Sense aktív biztonsági technológiái is, például a gyalogosokat éjjel-nappal, a kerékpárosokat pedig nappali fénynél felismerő ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS) vagy az intelligens adaptív sebességtartó automatika. A fontos technológiai újítások mellett a Land Cruiser most még markánsabb stílust és még komolyabb presztízst kínál vásárlóinak, akik ezentúl a különleges Black Pack csomagot is megrendelhetik. Az új, opcionális ‘Black Pack’ többek közt teljesen sötétített krómozású hűtőrácsot és hátsó díszlécet kínál, valamint fekete ködfényszóró-foglalatokat, külső tükörburkolatokat, ajtódíszléceket, valamint áttetsző hátsó lámpabúrát. Az utastér látványos eleme az egyedi fekete középkonzol és kardánalagút.

Nincs még egy SUV, ami a terepképesség és az országúti teljesítmény olyan kombinációját kínálja, mint az új Land Cruiser. Minden eddiginél erőteljesebb megjelenésével, élvezetesebb teljesítményével és magasabb szintű fedélzeti technológiáival ez a luxusterepjáró páratlan ajánlatnak számít a kategóriában. Bárhová szeretne is eljutni, a Land Cruiser elviszi Önt oda. És vissza is hozza.

 

 

 

7 évtized – 10 millió eladott Land Cruiser




Minden idők legkeményebb terepjárója, az afrikai homok- és ausztrál kősivatagoktól a dél-kelet-ázsiai dzsungeleken át a dél-amerikai hegyvidékekig világszerte egyöntetűen az elnyűhetetlenség és a páratlan, kompromisszumok nélküli offroad képességek szinonimájának tekintett Toyota Land Cruiserből a modell első generációjának bemutatása után közel hét évtizeddel gazdára talált a tízmilliomodik darab.

A Land Cruiser a Toyota legrégibb piaci modellje: az modellt 1951. augusztus 1-én mutatták be Toyota Jeep BJ néven, gyártása 68 éve folyik. Az autó nevét 1954-ben változtatták meg, azóta viseli a Land Cruiser nevet. A Land Cruiser teljes körű exportja a 20-as sorozattal kezdődött 1955 novemberében, négy évvel az első generáció bemutatása után. Az idők során a Toyota következetesen fejlesztette ki azokat a modellváltozatokat, amelyek maximálisan kielégítik a vevők igényeit, ugyanakkor nem áldozta fel a megbízhatóságot, a tartósságot és a rossz utakon való vezethetőséget, így ezek a tulajdonságok a Land Cruiser-generációk fejlesztése során mindvégig elsődleges fontosságúak voltak. A Land Cruiser éppen ezért lett világszerte ismert és elismert típus. A kezdeti időkben kevesebb, mint 100 autót exportáltak évente, ám 1965-ben, tíz évvel a globális értékesítés indulása után ez a szám már meghaladta az évi 10 000 darabot. A modell értékesítése jelenleg 170 országban és régióban zajlik világszerte, az éves eladási mennyiség mintegy 400 000 jármű.

A modell, amely megalapozta a Toyota legendás megbízhatóságának hírnevét
Elmondható, hogy a Land Cruiser az egész világon jelentősen hozzájárult a Toyota márka iránti bizalom növekedéséhez, és megalapozta a vállalat egyre növekedő exportját. Kivételes megbízhatóságának és tartósságának köszönhetően számos helyen, 50 évvel a gyártás megkezdése után még ma is használnak Land Cruiser 40-eseket. Ehhez hasonló mértékben csupán minden idők legnagyobb darabszámban (mára több, mint 48 millió darabos értékesítésnél járó) gazdára találó autója, és ma is a világ legnépszerűbb személyautója, a Toyota Corolla öregbítette a márka hírnevét. A Land Cruiser története egyben szimbóluma a Toyota QDR (minőség, tartósság, megbízhatóság) szellemiségének is; a Toyota ezzel az elkötelezettséggel építi autóit az emberiség számára. Egy Land Cruiser hűséges társ a munkában és az életben egyaránt, utasokat visz és tárgyakat szállít, megtestesítve az emberek mobilitással kapcsolatos álmait; olyan autó, amely lehetővé teszi, hogy az emberek akkor és oda menjenek, amikor és ahová csak akarnak, és onnan biztonságosan vissza is térjenek. Afrikában a Land Cruiser humanitárius segítséget nyújt: Burundiban maláriafertőzött gyerekeket szállít kórházba, az ugandai menekülttáborokból pedig betegeket a klinikákra. Ausztráliában a Land Cruiser a cink- és rézbányák fontos munkaeszköze, ahol 1600 méter mélységben járnak velük, továbbá hatalmas, 8000 négyzetkilométeres területen szarvasmarhák terelésére is használják őket. Közép-Amerikában, Costa Ricában a tengerszint felett 3500 méter magasan húzódó sárgarépaföldeken közlekednek Land Cruiserekkel, olyan meredek lejtőkön és emelkedőkön, ahol még az embernek is nehézségekbe ütközik a mozgás. Itt úgy tartják, hogy „csak a Land Cruiser képes elérni ezeket a helyeket.” Rengeteg olyan hely van a világon, ahol szinte lehetetlen lenne napról napra élni a Land Cruiserek segítsége nélkül. Az elmúlt 68 évben eladott 10 millió Land Cruisert a világ legkülönbözőbb helyein és útjain használták már, amivel hozzájárulnak a többi Toyota-modell fejlesztéséhez is. Annak érdekében, hogy a Toyota továbbra is kielégítse, sőt meghaladja az ügyfelek elvárásait, a Land Cruiser fejlesztése továbbra is azon az „egyszerű” elváráson alapul, hogy az autót bárhol a világon használni lehessen; ezért a Toyota a korábbinál szigorúbb elvárásokat határoz meg, és azzal a céllal folytatja a típus gyártását, hogy valóban különleges járművet hozzon létre.


Az első 1 millió darab eladásához 30, a 10 milliomodik darabhoz 68 év kellett
A világot négykerékre helyező legendás terepjáró összesített globális értékesítései 1981-re, a típus megszületése után 30 évvel érték el az 1 millió darabot. Az 5 milliós mérföldkőhöz további 25 év kellett, azaz a Land Cruiser megszületése után 55 évvel érte el ezt a jubileumot. Ezt követően még inkább felgyorsultak a Land Cruiser világszintű eladásai, amely újabb 13 év múlva, a modell születése után 68 évvel érte el a hihetetlen, 10 milliós eladási darabszámot. Az offroad ikon Land Cruiser globális népszerűsége továbbra is töretlen, amelynek néhány év múlva további lendületet adhat, hogy a Toyota azt ígéri, 2025-tól egyetlen autója sem lesz, amely ne lenne elérhető részben vagy teljesen elektromos (hibrid elektromos,
plug-in
hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos vagy hidrogén üzemanyagcellás elektromos) hajtással. Legkésőbb akkorra tehát megszülethet a hibrid vagy elektromos Land Cruiser…


 

Az új Land Cruiser képességeinek bemutatása

 

Közel hét évtizedes off-road hagyománnyal a háta mögött a Land Cruiser továbbra is egyedinek számít saját szegmensében, hiszen a kimagasló minőség, a strapabírás és a megbízhatóság páratlan kombinációjához lenyűgöző terepképesség és minden eddiginél magasabb szintű luxus, kényelem és presztízs társul. A TÖBB MINT 190 ORSZÁGBAN FORGALMAZOTT Toyota Land Cruiser sziklaszilárd hírnevet vívott ki magának. Páratlan off-road képességei miatt az autót sokan a világ legkeményebb és legmegbízhatóbb terepjárójának tartják. Új, modernebb és robusztusabb külső dizájnjával, kifinomultabb, kényelmesebb és még minőségibb utasterével, valamint továbbfejlesztett menetdinamikájával és felhasználóbarát megoldásaival az új Land Cruiser most tovább gyarapítja hírnevét. Ilyen megoldás például a még könnyebben kezelhető kapcsolók praktikus csoportosítása, a műszerfal a Toyota Touch® 2 with Go multimédia rendszer nagyméretű, 8
colos
kijelzőjével, az Optitron műszerek és a kormánykerékről vezérelhető, 4,2 colos multi-információs kijelző. Az utazás kényelmét az első ülések szellőztetése, a hátsó üléssor fűtése és automatikus klímavezérlése, az elektromosan fűthető szélvédő, a fűtött ablakmosó fúvóka, a tolatáskor lebillenő külső visszapillantó és az új intelligens kulcs fokozza.


A Land Cruiser hibátlan terepképességének kulcsa az autó hihetetlenül masszív, a csavaró hatásoknak ellenálló – és a szegmensben egyedülálló – alvázas építési módja, valamint a vezető rendelkezésére álló számos technikai támogatás. Hogy a terepezésben kevésbé jártas vezetők is a legtöbbet hozhassák ki az autó képességeiből, a Toyota modern tereptámogató rendszereket kínál, így a Land Cruiser a világ legfejlettebb, legbiztonságosabb és legkönnyebben kezelhető off-roaderei közé számít. Az Land Cruiser terepképességeit még magasabb szintre emeli, hogy a hátsó differenciálmű zárható, sőt az autóhoz részlegesen önzáró Torsen (LSD) hátsó differenciálmű is rendelhető. A Multi-terrain Select (MTS) rendszerben található egy AUTÓ üzemmód is, ami automatikusan aktiválja az ötfokozatú kúszónyomaték szabályozást. A Multi-terrain Monitor többféle képet mutat az autó körül, mivel a rendszer menüjében megjelent a ‘Jármű alatti nézet’, az ‘Elölnézet elforgatása’, a ‘Panoráma nézet’ és a ‘Széles látószögű hátulnézet’ is. Az új Land Cruiserben ezen felül a ‘Toyota Safety Sense’ második generációja is helyet kapott: az aktív biztonsági technológiákat egybe foglaló új megoldás a legkülönfélébb forgalmi helyzetekben is képes megelőzni a baleseteket, vagy mérsékelni azok súlyosságát. Ezek között ott a gyalogosokat éjjel-nappal, a kerékpárosokat pedig nappali fénynél felismerő ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS), az intelligens adaptív sebességtartó automatika (ACC), sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA), az automatikus távolságifény-vezérlés (AHB), az útjelzőtábla-felismerés (RSA), a hátsó keresztirányú forgalomfelügyelettel (RCTA) kiegészített holttérfigyelő (BSM), valamint az abroncsnyomásra figyelmeztető rendszer továbbfejlesztett változata (TPSW).

Nincs még egy terepjáró vagy SUV, ami a terepképességek és a közúti menettulajdonságok olyan kombinációját kínálná, mint az új Land Cruiser. Tekintélyt parancsoló megjelenése és fedélzeti technológiái igazi prémium terepjáróvá avatják azt a kőkemény, mégis kifinomult és kényelmes autót.

Bárhová szeretne eljutni, az új Land Cruiser biztosan elviszi Önt oda. És vissza is hozza.

 

DINAMIKUS, MODERN ÉS ROBUSZTUS STÍLUS

A SIKERES LAND CRUISER-GENERÁCIÓK KÜLSŐ DIZÁJNJÁBAN mindig keveredett a minden környezetben otthonosan mozgó autó stílusos szépsége és a tökéletes terepjárótól elvárt elpusztíthatatlanság és erő robusztus kisugárzása. Az új Land Cruiser is erre a bevált alapra építkezik, és bár formavilága agilisabb és dinamikusabb lett, továbbra is őrzi a modell közismert off-road értékeit biztosító három alapelvet: Praktikum – a fényszórókat és a hűtőrács nyílásait úgy pozícionálták, hogy maximális védelmet és nagy gázlómélységet biztosítsanak; Strapabírás – a hajtáslánc és minden fontos rész jól védett; Jó adottság – a szűk fordulókör és a nagy hasmagasság alapvető fontosságú ahhoz, hogy az autó a legkeményebb terepen is jól mozogjon.

Az új Land Cruiser hossza 4.840 mm. A mindössze 5,8 méteres fordulókörnek köszönhetően a jármű kiválóan manőverezhető. Bár a motorháztető, a hűtőrács, a fényszóró, az első lökhárító és a sárvédő új tervezésű, a Land Cruiser orrkialakítása mégis hatásosan idézi a korábbi modellgenerációk hangulatát. A motorháztetőt úgy formálták meg, hogy középső részén át a vezető jobban lásson lefelé. A lökhárítók oldalsó része jobban védi a motorteret. A lökhárító alsó sarka – ami a beépített ködfényszórókat is magában foglalja – látványosan előreugrik, a középső rész pedig olyan formát kapott, mint egy kartervédő. A sárvédők erőteljesebb domborításának köszönhetően a vezető jobban érzékelheti járművének sarkait és széleit. Az erőteljes és egységes grafikus formába foglalt hűtőrács-fényszóró egység magasan helyezkedik el, ami terepen kifejezetten előnyös megoldás. A hűtőrács nyílásai a lehető legnagyobbak, hogy megfelelő mennyiségű levegőt engedjenek be, a fényszóró belső felépítése pedig biztosítja, hogy a tereptárgyak ne tegyenek kárt a lámpatestben. A Land Cruiser hagyományaihoz ragaszkodva a hűtőrács vaskos, krómozott függőleges oszlopai légbeeresztő réseket rejtenek. A látványos formájú fényszóróház nemcsak a távolsági és tompított világítást foglalja magába, hanem az első irányjelzőket és a nappali menetfényt (DRL) is. A fényszóró egyaránt megrendelhető halogén, illetve LED/halogén technológiával; az utóbbihoz
LED
DRL jár.


A Land Cruiser széles, erőteljes kiállását még inkább kihangsúlyozza az orr-rész alsó traktusának éles lemetszése, ami hatásosan javítja az autó első terepszögét. A legkisebb hasmagasság 215 mm így az első terepszög 31, a hátsó terepszög 25, a rámpaszög pedig 22 fokos.

Oldalnézetből feltűnik, hogy az első lökhárító felső csúcsa magasabban van, hogy a motorháztető, a sárvédő, az első és hátsó lökhárító ugyanazon a képzeletbeli vízszintes vonalon húzódik; ez a megoldás atlétikusabb és dinamikusabb benyomást kelt. Az autó hátsó részén LED féklámpával kiegészített hátsó lámpatest, a rendszámkeretbe integrált, kisebb méretű díszléc, valamint a kiálló sarkokkal megformázott hátsó lökhárító található, amin fellépő húzódik végig.

 

MINŐSÉGI UTASTÉR

A formatervezők a Land Cruiser esetében arra törekedtek, hogy minden kezelőszervet könnyű legyen használni, és hogy kidolgozásuk még kifinomult legyen. A funkciók szerint kialakított zónáknak köszönhetően a hajtáslánchoz, a vezetéshez és a kényelemhez tartozó kapcsolók egyértelműen elkülönülnek, formájuk ergonomikus, hogy extrém körülmények közt is egyszerűen használhatók legyenek.

Az középkonzol tetejének pozíciója karcsúvá varázsolja a műszerfalat, és remek kilátást tesz lehetővé. A középkonzolon kapott helyet a 8 colos színes multimédia képernyő, a konzol síkjába simuló klímavezérlő panel és a hajtáslánc összes kezelőszerve. A bőrborítású váltókar kényelmes formájú, az az egyszerű használhatóság érdekében külön paneleken találhatóak a vezetősegítő és kényelmi rendszerek kapcsolói. A komfortnövelő megoldások közt az első ülések fűtése és szellőztetése is megtalálható. A középkonzol Hajszálrepedéses Ezüst felületkidolgozása olyan hatást kelt, mintha az egész elemet egyetlen fémtömbből faragták volna ki. A konzol két oldalának párnázása kellemes megtámasztást nyújt a térdnek. Az négyelemes műszeregység precíziós Optitron műszerének polírozott hátlapjából elegánsan kidomborodik a skálázás. A műszerek egy 4,2 colos színes
TFT
multi-információs kijelzőt fognak közre, amely átfogó információkat ad a vezetőnek az autóról és a szórakoztató rendszerről. A kormánykerék kapcsolóival kezelhető kijelzőn jelennek meg a vezetés, a jármű, a navigáció, az audio és a vezetősegítő rendszerek információi, valamint a figyelmeztető üzenetek.


Az utastér luxusát és kifinomultságát magas szinte emeli a műszeregység, a középkonzol és az ajtón elhelyezett kapcsolók fehér színű háttérvilágítása. A kabin belső világításának részét képezik a LED diódák az első lábtérben, a tetőkárpitban, a kesztyűtartóban és az ajtópanelekben.

 

Toyota Touch® 2 with Go

A Land Cruiser felszereltségében szerepel a Toyota Touch® 2 with Go, egy 8 colos színes érintőképernyővel kiegészített multimédia és navigációs rendszer. A berendezés a következő funkciókat kínálja: AM/FM/DAB rádió; CD/MP3-lejátszó;
Bluetooth
mobiltelefon kihangosító és music streaming funkció; a hordozható médialejátszók csatlakoztatását lehetővé tevő USB-aljzat; iPod albumborító megjelenítés lehetősége, Mirrorlink mobiltelefon-kompatibilitás,
SMS
fogadás/küldés a képernyőn keresztül és a szöveges üzenetek felolvasása, érintőcsúsztatásos kezelés.
Megfelelő Bluetooth mobiltelefon-kompatibilitás esetén a rendszer megjeleníti az emaileket és a naptárbejegyzéseket. A “Játssz hasonlót” funkció a vezető pillanatnyi hangulatához illő zenéket kínál fel, így menet közben is kényelmes és biztonságos a zeneválasztás. A navigációs rendszer
3D
városkép-modellezést, tájékozódási pont megjelenítést, valamint SOS/vészhívó asszisztens funkciót is kínál. Az osztott képernyőn a felhasználók egyszerre több funkciót is áttekinthetnek, a navigációs rendszer mellett megjelenítve például a média és az alkalmazások információit. A Toyota Touch® 2 with Go támogatja a WiFi-kapcsolatot, lehetővé téve, hogy a felhasználók okostelefonjai csatlakozzanak a rendszer online funkcióihoz. A rendszer a Toyota online ügyfélportáljához is kapcsolatot biztosít, és olyan okostelefon-alkalmazásokat kínál, amelyek információkat szolgáltatnak az üzemanyag-árakról, az időjárásról és a szabad parkolóhelyekről. Emellett egy Twitter alkalmazás is az utasok rendelkezésére áll. A 15 nyelven használható berendezés fejlett beszédvezérlése révén a vezető a lehető legpraktikusabb módon, hangutasításokkal is irányíthatja a rendszert: megadhatja a célállomás teljes nevét, telefonhívásokat indíthat, kiválaszthat egy bizonyos zeneszámot a csatlakozatott iPodról, alkalmazásokat aktiválhat és kezelhet, és használhatja az Apple Siri funkciót. A Toyota Touch® 2 with Go felhasználói három éven át ingyenes térképfrissítésekre és kapcsolt szolgáltatásokra számíthatnak. A térképfrissítések mellett ingyen regisztrálhatnak a TomTom valós idejű forgalomfigyelésére, a telepített traffipaxok előrejelzésére, az üzemanyagárakkal, szabad parkolóhelyekkel és időjárással kapcsolatos információkra, és hozzáférnek a Google Search, a Google Street View, az Aupeo!, az Aha és a Twitter szolgáltatásaihoz. A felfrissített
multimédia rendszer erősebb szoftvert és gyorsabban reagáló képernyőt, multi-touch kijelzőt és személyre szabható nyitóképernyőt kapott, és a berendezés immár kompatibilis az Apple CarPlay® és az Android Auto™ rendszerekkel is. A multimédia ezen felül one-box keresést, kapcsolt szolgáltatásokat és over-the-air térképfrissítést is kínál. A kapcsolt szolgáltatások közt olyan tételek szerepelnek, mint a valós idejű, intenet-alapú közlekedési jelentések, a Google online keresés, vagy éppen a sebességmérő kamerákról, parkolóhelyekről, üzemanyagárakról és időjárásról szóló információk.


 

HATFOKOZATÚ SZUPERINTELLIGENS ELEKTRONIKUS VEZÉRLÉSŰ AUTOMATA SEBESSÉGVÁLTÓ

A Land Cruiser a manuális váltó mellett elérhető hatfokozatú szuperintelligens elektronikus vezérlésű automata sebességváltóval is (6 Super ECT), amelynek fejlett vezérlőrendszerei mérséklik az üzemanyag-fogyasztást, és javítják az autó menetteljesítményét. A felső fokozat alkalmazási vezérlés (High-speed Gear Effective Utilisation Control) valós időben, a menetkörülmények alapján határozza meg a felső fokozatok elérhetőségét. A rendszer figyelembe veszi például a jármű terhelését és a fojtószelep állását, és ezek alapján meghatározza, hogy kapcsolható-e a hatodik fokozat, vagy az optimális teljesítmény és fogyasztás szempontjából jobb, ha a jármű ötödik fokozatban maradt. A lassítási visszakapcsolás szabályozás (Deceleration Downshift Control) optimalizálja a visszaváltást, amennyiben a vezető az üzemanyag-takarékosság érdekében váltott vissza. Motorfék idején automatikusan megszűnik az üzemanyag-ellátás, kivéve ha a motorfordulatszám eléri az első határt, ilyenkor a lefulladás elkerülése érdekében a rendszer újra aktiválja a befecskendezést. A sebességváltó a lehető leghatékonyabb motorfék érdekében alacsonyabb sebességfokozatba kapcsol, nehogy a fordulatszám az előírt határérték alá essen: ezzel meghosszabbítható a befecskendezés nélküli üzem időtartama, és jelentős mértékben csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás. A mesterséges intelligenciát alkalmazó váltásvezérlés, az
AI
-SHIFT Control magában foglalja a fojtószelep azonnali zárása és azonnali nyitása funkciókat. Az előbbi elősegíti, hogy a gázpedál hirtelen felengedésekor a sebességváltó az aktuális fokozatban maradjon, ami fokozza a motorfék-hatást, illetve ismételt gyorsítás esetén jobb gázreakciót biztosít. Az utóbbi a gázpedál hirtelen lenyomásakor azonnal visszakapcsol, ezzel javítva a gázreakciót.


 

ÜZEMMÓDVÁLASZTÓ RENDSZER

A Land Cruiser üzemmódválasztó funkciójával a vezető szabadon választhat az ECO, COMFORT, NORMAL, SPORT S és SPORT S+ beállítások között. A rendszer a kiválasztott üzemmódtól függően automatikusan összehangolja a motor, a sebességváltó, a változó áramlásszabályozású (VFC) hidraulikus szervokormány, az adaptív futómű (AVS) és a klímaberendezés vezérlését, hogy a környezetvédelmi teljesítmény vagy éppen a menetdinamika a lehető legkedvezőbb legyen. ECO üzemmódban a motor teljesítménye és a fojtószelep nyitása automatikusan az optimális üzemanyag-fogyasztás szempontjai szerint módosul. Ezzel együtt a klímaberendezés hőfoka és levegőszállítása is megváltozik: a csekélyebb fogyasztás érdekében csökken a rendszer hűtő- és fűtőkapacitása. COMFORT üzemmódban a futómű vezérlése lágyabb lengéscsillapításra vált, hogy kényelmesebb legyen az autó rugózása. SPORT S üzemmódban a motor teljesítménye és a fojtószelep nyitása a nagyobb teljesítmény és az azonnali nyomatékleadás követelményeihez igazodik, és az automata sebességváltó kapcsolási ideje is módosul. Ezáltal közvetlenebbé válnak a gázreakciók, az autó lendületesebben gyorsít, a kormányérzet pedig sportosabb lesz. A SPORT S+ üzemmód összehangolja a SPORT S beállítás megnövelt motorteljesítményét az adaptív futómű (AVS) és a változó áramlásszabályozású (VFC) hidraulikus szervokormány vezérlésével. SPORT S+ üzemmódban automatikusan nagyobb lesz a különbség az ívkülső és az ívbelső kerekek lengéscsillapítása között, hogy a lendületes kanyarokban kevésbé dőljön meg a karosszéria. Ezzel párhozamosan a változó áramlásszabályozású (VFC) hidraulikus szervokormány rásegítése is erőteljesebbé válik. Mindezek eredményeképpen érezhetően javul az autó menetstabilitása és sportosabb, közvetlenebb lesz a vezetési élmény.

 

EGYEDÜLÁLLÓ ALVÁZAS ÉPÍTÉSI MÓD

A szegmensben jelenleg egyedülállónak számító alvázas konstrukció a terepen számos előnyt kínál a vetélytárs SUV-k önhordó karosszériáival szemben. A könnyen karbantartható és javítható szerkezet szilárdsága és strapabírása nemcsak a sérülésektől védi meg a járművet, hanem a kocsitestre ható torziós erőket is jelentős mértékben csökkenti, így a vezető mindig tökéletesen uralhatja az autót. Ráadásul az alvázas építés hatékonyan szigeteli el a futómű felől a kabinba jutó rezgéseket, ezért az utasok még a legkeményebb terepeken is nagyobb kényelmet élvezhetnek.

 

FUTÓMŰ

Az Land Cruiserben független, kettős keresztlengőkaros első és négy lengőkaros hátsó felfüggesztés található. A mérnökök optimalizálták a lengéscsillapító olajtömítésének szerkezetét, és ezzel együtt a csillapítás mértékét; az így kialakított, megbízható szerkezet tovább javítja az autó stabilitását és rugózási komfortját. Az Land Cruiser felszerelhető az elektronikusan szabályozott kinetikus dinamikus felfüggesztési rendszerrel (KDSS) is, amely a jobb közúti és terepteljesítmények érdekében optimalizálja az első és a hátsó kanyarstabilizátorok működését. A gazdagabb felszereltségű Land Cruiser-változatok adaptív futóművében (AVS) a vezető három különböző beállítással finomhangolhatja az autó rugózási jellemzőit, választva a ‘Normal’, a ‘Comfort’ és a ‘Sport’ üzemmódok között. Az AVS rendszerrel összhangban működő elektronikusan szabályozott hátsó légrugózás ötféle beállításban – köztük az automatikus szintszabályozás és a kapcsolható magasságszabályozás funkcióval – használható, s a rakomány tömegétől vagy az utasok számáról függetlenül garantálja a négy lengőkaros hátsó felfüggesztés optimális vezérlését.

 

Off-road TELJESÍTMÉNY

Terepen a KDSS gyakorlatilag leválasztja a futóműről az első és hátsó stabilizátorokat, tovább növelve ezzel a Land Cruiser kerekeinek nagy rugóútját, hogy a kerekek útfogása még a legegyenetlenebb talajon is megfelelő legyen. A jármű off-road képességeinek maximális kihasználása érdekében mind az AVS-hez, mind pedig az elektronikusan szabályozott hátsó légrugózáshoz különleges terepbeállítás is tartozik. A Land Cruiser jól bevált összkerékhajtásához háromféle nyomatékelosztási rendszer választható. Mindhárom rendszer közös vonása, hogy az első tengely differenciálműve hagyományos, a központi egység pedig egy részlegesen önzáró Torsen (LSD) differenciálmű. A vásárlók három különböző hátsó differenciálmű – hagyományos, zárható és részlegesen önzáró (LSD) Torsen egység – közül választhatnak. A központi Torsen LSD képes automatikusan megváltoztatni a nyomatékelosztást a két tengely között; az arány 50:50 és körülbelül 30:70 között változik annak érdekében, hogy minden helyzetben optimális legyen a hajtóerő megosztása. Az új hátsó Torsen LSD egységnek két funkciója van: amikor az autó kanyarodás közben lassít, a motorfék nyomatékát megosztja az ívkülső és az ívbelső hátsó kerekek között, csökkentve ezzel a kanyarodás irányával ellentétes perdületi erőhatást, és javítva a jármű menetstabilitását. Amikor az autó kanyarodás közben gyorsít, a Torsen LSD csökkenti az ívbelső hátsó kerékre jutó vonóerőt, ha a kerék kipörög vagy megcsúszik. A rendszer ilyenkor az ívkülső kerékhez irányít nyomatékot, javítva ezzel a tapadást és az útfogást. A hátsó Torsen LSD egység fenti funkciói jelentős mértékben javítják a kerekek tapadását murvás úton vagy egyéb csúszós útfelületeken. Az új Land Cruiser állandó összkerékhajtási rendszerének teljesítményét az aktív kipörgésgátló (A-TRC) is fokozza, a fékek és a motor vezérlésével megfelelően osztva el a nyomatékot a négy kerék között.

 

ÖTFOKOZATÚ KÚSZÓNYOMATÉK-SZABÁLYOZÁS

Az öt, előre programozott sebességre beállítható kúszónyomaték szabályozás automatikusan vezérli a motort és a fékeket, s állandó sebességet tart fenn, így a Land Cruiser sétatempóban ereszkedhet le a meredek lejtőn, kapaszkodhat fel a meredek kaptatón, vagy szabadulhat ki az elakadásból, s a vezetőnek közben még a pedálokat sem kell kezelnie.

 

LEJTMENETVEZÉRLÉS (dac) ÉS HEGYMENETI ELINDULÁSSEGÍTŐ (hac)

Az előre- és hátramenetben egyaránt használható lejtmenetvezérlés (DAC) segítségével a vezető lassan és biztonságosan ereszkedhet le a meredek, csúszós vagy hepehupás lejtőkön. Ha ehhez nem elegendő a motorfék ereje, akkor a rendszer automatikusan szabályozza a fékfolyadék nyomását az egyenletes, lassú ereszkedési tempó fenntartásához, miközben a vezetőnek sem a fék-, sem a gázpedált nem kell használnia. A 25 km/órás sebesség alatt kapcsolható
DAC
előremenetben 5-7, hátramenetben pedig 3-5 km/órás ereszkedési sebességet tart. A kerekek sosem blokkolnak, és a vezetőnek kizárólag a kormányzásra kell figyelnie. A hegymeneti elindulássegítő (HAC) segít a meredek emelkedőkön történő elindulás során: amikor a vezető leveszi a lábát a fékpedálról, a rendszer még két másodpercig fenntartja a féknyomást mind a négy keréknél, megakadályozva, hogy a jármű hátraguruljon. Ennyi idő elég arra, hogy a vezető áttegye a lábát a fékpedáltól a gázpedálra, és gázt adjon.


 

TOVÁBBFEJLESZTETT, AUTO ÜZEMMÓDDAL KIEGÉSZÍTETT Multi-terrain Select (MTS) RENDSZER

A Land Cruiser terepképességeit még magasabb szintre emeli, az AUTO funkcióval kiegészített Multi-terrain Select (MTS) rendszer. Az
MTS
ötféle terepbeállítást kínál a vezetőnek: Sár és Homok, Laza sziklás, Kaptató, Sziklás, valamint Sáros-sziklás. A rendszer automatikusan, a terepviszonyoknak megfelelően módosítja a gázadást, a fékek és a kipörgésgátló működését szabályozó rendszerek működését, hogy bármilyen helyzetben optimális tapadást és vezethetőséget biztosítson. A Multi-terrain Select rendszer még akkor is aktiválható, ha az ötfokozatú kúszónyomaték-szabályozás be van kapcsolva; ilyenkor a rendszer automatikusan az AUTO üzemmódra kapcsol, és az A-TRC vezérlése az előre beállított sebességtartományhoz igazodik.


 

Off-road VEZETŐSEGÍTŐ RENDSZEREK

A középkonzolon elhelyezett vezérlőpanel és a multi-információs képernyő funkciói révén egyszerűen és gyorsan használhatók a különféle rendszerek, és világosan ellenőrizhető a jármű terepmozgása.

A panel közepén kaptak helyet a Multi-terrain Select beállítására és a kúszónyomaték-szabályozás sebességének kiválasztására szolgáló forgókapcsolók. Ugyancsak a panelen találhatók a magasságállítás és a középső és hátsó differenciálzár kapcsolói, hogy a Land Cruiser vezetője ösztönösen és könnyen megtalálja a terepezés során szükséges kezelőszerveket. Az Optitron műszerek között kapott helyet a 4,2 colos színes TFT multi-információs kijelző, és a vezető a kormánykeréken elhelyezett kapcsolóval léptethet az itt megjelenített sokféle járműinformáció között. A kijelző többek közt az
MTS
aktuális üzemmódjáról, a futómű beállított magasságáról és az off-road rendszer működéséről is valós idejű tájékoztatást ad. Terepezés közben hasznos segítséget jelent az autó dőlésszögének kijelzése, valamint a minden kerékre ható kipörgésgátló működéséről és a differenciálzárak nyitott vagy zárt állapotáról nyújtott információ. Az egyes kerekek kipörgésgátlásáról, a kormányzási szögről és a differenciálzár működéséről tájékoztató adatok egyidejűleg jeleníthetők meg, ami kemény terepen haladva fontos lehet a vezető számára.


 

Multi-terrain Monitor FUNKCIÓK

Az MTS rendszerrel párhuzamosan működő Multi-terrain Monitor automatikusan megjeleníti az autó előtti útfelület képét a középkonzolon elhelyezett 8 colos képernyőn. Az autó orr-részén, oldalán és hátfalán elhelyezett kamerák segítségével a rendszer a jármű előtti, melletti és mögötti terület képeinek önálló vagy együttes megjelenítésére is képes. A Multi-terrain Monitor a meglévők mellé új funkciókat is kínál: ilyen a ‘Jármű alatti nézet’, az ‘Elölnézet elforgatása’, a ‘Panoráma nézet’ és a ‘Széles látószögű hátulnézet’, amelyek mind a terepen, mind az országúton hasznos segítséget jelentenek. A ‘Jármű alatti nézet’ azt a képet mutatja, amit az első kamera vett fel, amikor az autó még 3 méterre volt egy adott ponttól; amikor a Land Cruiser elér erre a pontra, a rendszer kiegészíti a képet a jármű pillanatnyi helyzetét és az első kerekek irányszögét jelző vonalakkal, így a vezető pontosan látja, mi van az autó orr-része alatt. Az ‘Elölnézet elforgatása’ funkció az autó dőlésszögének megfelelően úgy forgatja el az elölnézeti képet, hogy a kijelzőn vízszintes legyen a horizont, megkönnyítve ezzel a vezető számára, hogy pontosan értelmezze a jármű dőlésének mértékét. A ‘Panoráma nézet’ és a ‘Széles látószögű elölnézet’ együttes alkalmazása egyidejűleg jeleníti meg a felső és az első kamerák által közvetített képeket, 360 fokos nézetet kínálva a vezető számára a nehezen belátható kereszteződések áttekintésére az autó előtt, mindkét oldalon. A ‘Széles látószögű hátulnézet’ 180 fokos szögben mutatja meg a Land Cruiser mögötti területet.

 

BŐSÉGES BIZTONSÁGI FELSZERELTSÉG

A kamerát és milliméteres hullámhosszú radart együttesen alkalmazó, ezáltal fokozott észlelési képességgel felvértezett Toyota Safety Sense rendszer olyan az aktív biztonsági technológiákat egybe foglaló megoldás amely a legkülönfélébb forgalmi helyzetekben is képes megelőzni a baleseteket, vagy mérsékelni azok súlyosságát. A Toyota Safety Sense a Land Cruiserben is helyet kapó második generációjának részét képezi a továbbfejlesztett gyalogos- és kerékpáros-felismerő ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS), az intelligens adaptív sebességtartó automatika (ACC), a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA), az automatikus távolságifény-vezérlés (AHB), az útjelzőtábla-felismerés (RSA), a hátsó keresztirányú forgalomfelügyelettel (RCTA) kiegészített holttérfigyelő (BSM), valamint az abroncsnyomásra figyelmeztető rendszer továbbfejlesztett változata (TPSW) amely automatikusan megmutatja, melyik kerékben csökkent a nyomás.

A 10 km/órás tempótól egészen a végsebességig használható ütközés előtti biztonsági rendszer (PCS) felderíti az autó útjába kerülő akadályokat, csökkentve ezzel a frontális ütközés kockázatát. Ha rendszer ütközésveszélyt észlel, kép- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt a fékezésre. A PCS ezzel egy időben felkészíti a fékrendszert, hogy amikor a vezető a fékpedálra lép, extra megállító erő álljon rendelkezésére. Ha az autós nem reagál időben, a rendszer automatikusan fékez, kb. 40 km/órával csökkentve a jármű sebességét, vagy akár teljesen állóra is fékezve az autót, hogy elkerülje az ütközést, vagy mérsékelje a baleset súlyosságát. A rendszer immár képest a gyalogosok és kerékpárosok felismerésére is.

Az adaptív sebességtartó automatika (ACC) biztonságos követési távot tart az elöl haladó jármű mögött. A rendszer a Land Cruisert megelőző járműveket is érzékeli, és felméri azok sebességét. Az
ACC
egy előre tekintő kamera és egy milliméteres hullámhosszú radar segítségével az elöl haladó autó tempójához igazítja a Land Cruiser sebességét (az előre beállított sebességtartományon belül), hogy a követési távolság biztonságos maradjon. Ha a sáv újra szabaddá válik, a rendszer újra a korábban kiválasztott sebességre gyorsít. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) az útra felfestett sávjelzéseket figyelve akadályozza meg, hogy az autó kisodródjon a forgalmi sávból. Ha a Land Cruiser az irányjelző használata nélkül elkezd kitérni a sávból, az LDA fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt. Az automatikus távolságifény-vezérlés (AHB) kiváló látási viszonyokat teremt az éjszakai vezetéshez. A rendszer érzékeli a szembejövő autók fényszóróit és a Land Cruiser előtt haladó járművek hátsó lámpáit, és automatikusan kapcsol a tompított és a távolsági világítás között, hogy a fényszóró ne vakítsa el a többi autóst. Mivel a Land Cruiser így gyakrabban haladhat távolsági világítással, a vezető könnyebben megláthatja a gyalogosokat vagy az esetleges útakadályokat. Az útjelzőtábla-felismerés (RSA) révén az autós figyelmét nem kerülik el a fontos közlekedési információk – még akkor sem, ha véletlenül nem vesz észre egy táblát. A rendszer felismeri a közúti jelzéseket (például a sebességkorlátozást és az előzési tilalmat) és az információt megjeleníti a műszeregység TFT multi-információs kijelzőjén. Ha a vezető túllépi a megengedett sebességet, az RSA fény- és hangjelzéssel figyelmezteti. A BSM egy hátrafelé figyelő, milliméteres hullámhosszú kamera segítségével a Land Cruiser mindkét oldalán ellenőrzi, hogy tartózkodik-e valamilyen jármű a holttérben. Ha igen, a rendszer a megfelelő oldali visszapillantó tükörben megjeleníti a BSM-ikont. Ha a vezető ilyenkor az irányjelzőt használva sávváltásra készül, a tükörben látható ikon villogni kezd.


Tolatáskor (például egy zsúfolt parkolóból való kiállásnál) az RCTA a Holttérfigyelő radarjának használatával érzékeli az autós által nem látható területről közelítő járműveket. Ilyenkor az RCTA a külső tükrökben látható BSM-ikon villogásával és hangjelzéssel figyelmeztet a veszélyhelyzetre. A megújult TPWS nemcsak folyamatosan ellenőrzi az abroncsok nyomását, hanem azt is jelzi a vezetőnek, ha a Land Cruiser valamelyik kerekében (beleértve a pótkereket is) csökkent a nyomás. Az új rendszer mindegyik kereket megjeleníti a multi-információs kijelzőn. Ha a TPWS nyomásvesztést észlel, automatikusan borostyánszínnel jelöli meg a lapos abroncsot az ábrán, és a levegőnyomás értékét is jelzi.