Lap tetejére
Hirek Tesztek RSS facebook
IT-Extreme hírportál
Számítástechnika
sulaki - 2017-07-06

Az emberek és a robotok együttműködése összhangban van az emberiségnek egy jobb világ megteremtését célzó, kihívásokkal teli küldetésével

Monoton, veszélyes és piszkos – ez a három fő jellemzője azoknak a munkáknak, amiket legyünk őszinték, szeretnénk, ha az egyre csak fejlődő robotok átvennének tőlünk. Azonban annak ellenére, hogy rábízzuk e feladatokat a robotokra, nincs okunk hátradőlni. Ez mindössze annyit jelent, hogy egy új világ új eszközével gyarapodott a szerszámosládánk, és segítségével az ember számára egy jobb és kevésbé gépies életet teremthetünk.

 

Az emberek és a robotok együttműködése összhangban van az emberiségnek egy jobb világ megteremtését célzó, kihívásokkal teli küldetésével. Ebben a kontextusban a „robot” szó többféleképpen is értelmezhető: jelképezheti akár az ismeretlentől való félelmet, de a felbecsülhetetlen potenciált is.

 

A robotika hihetetlen mértékű fejlődése elsőre sokak számára ijesztőnek is tűnhet. Mindannyian találkoztunk már olyan sci-fi történetekkel, ahol a technológia elszabadul, és a robotok világuralomra törnek. A robot azonban nem egy gondolkodó lény, hanem az, aminek mi építjük, és azt teszi, amire beprogramozzunk. Se többet, se kevesebbet. Minél inkább a mindennapi életünk részévé válnak e gépek, annál nyugodtabban érezzük magunkat körülöttük. Amikor valaminek az automatizált megfelelőjét már nem „robot”-nak nevezzük, akkor tudjuk, hogy elfogadottá vált. Azaz, amikor például nem porszívó robotnak nevezzük a takarítást segítő használati tárgyat, hanem egyszerűen porszívónak.

 

„Gyermekkorom óta építek robotokat, és ma, 41 évesen is a gépek, az elektronika, a
szoftver
és a robotok közötti kapcsolat tölti ki az ébren töltött óráim nagy részét. Nem én vagyok az egyetlen, aki korán kezdte. A rómaiak már időszámítás előtt 300-ban megépítették a világ első mosógépét.”
– mondta Esben Østergaard, a Universal Robots műszaki vezérigazgatója és társalapítója, majd hozzátette: „Elképzelhető, hogy a szerszámok, eszközök és a többé - kevésbé automatizált gépek létrehozása mögött az az ötlet állt, hogy amíg ők dolgoznak, addig mi, emberek leheveredhetünk a fotelba és pihenhetünk. Ám a fotel vonzóereje idővel elhalványul, és átveszi a helyét egy másik, alapvető emberi mozgatóerő: az ambíció.

 

Más fajokkal ellentétben az emberiség nem azért jött rá az eszközhasználatra, hogy megszabaduljon a piszkos munkától és kevesebbet kelljen erőlködnie, hanem azért, hogy felszabadítsa azon forrásokat, amelyek segítségével még többre lesz képes.